Lélek

Hogyan mondjam el a menyasszonyomnak, hogy voltam már pasival is?

Mit tehet az, akinek a párja nagyon zárkózott a hálószobai dolgok terén? Ha ők maguk se jutnak egyről a kettőre, nemhogy a korábbi románcokat átbeszéljék? Egyáltalán tud-e működni egy olyan kapcsolat, ahol előre tudod, hogy a másik elítélne mindezért?!

vous - 2022.03.02.
Hogyan mondjam el a menyasszonyomnak, hogy voltam már pasival is?

Emesével három éve vagyunk együtt, két hónapja kértem meg a kezét. Azóta kattogok valamin, amit szeretnék neki elmesélni még házasság előtt, de ismerem őt, és félek, hogy ezzel elrontanék mindent.

Talán előbb a kapcsolatunkról kellene meséljek, mert úgy sokkal érthetőbb a vívódásom. Emesével az egyetem utáni években találkoztunk. Pontosabban ő akkor volt végzős, én már dolgoztam. Miután kikerültem az iskolapadból, azt éreztem, hogy a szociális kapcsolataim elmaradoztak, a munkába sokkal inkább csak kollégák voltunk a többiekkel, mint barátok. Emiatt döntöttem úgy, hogy keresek egy olyan közösséget, akikkel heti rendszerességgel találkozok. Régebben is jártam ilyen helyre, akkor még kiskamaszként, vidéken. Szimpatikus volt, hogy olyan emberekkel veszem körül magam, akiknek hasonló értékei vannak.

Ennek a fiatal felnőtt közösségnek az alapja a keresztény szemlélet volt, ami hozzám is közel állt.

Szóval itt ismerkedtünk meg Emesével. Nagyon hamar nyilvánvalóvá vált, hogy vonzódunk egymáshoz, mégis az első időszak csak lassan bontakozott ki. Beszélgettünk, találkoztunk a közösségben, utána legtöbbször beültünk valahová, majd hazakísértem. Később találkozgattunk külön is, programokat szerveztünk, táncházba jártunk.

Tetszettek a titokzatos, nem épp egyértelmű, gátlásos jelzései.

Talán három hónap is eltelt, mire elcsattant az első csók. Azután még inkább nyilvánvalóvá vált számomra, hogy akarom őt, nagyon vártam az első együtt töltött éjszakát. Viszont ez nem volt ilyen egyszerű.

Gyakran van bűntudata, nehezen próbálunk ki új dolgokat.

Gyakran van bűntudata, nehezen próbálunk ki új dolgokat.
Forrás:
canva.com

Pont az értékrendje, és a szülei szigorú, konzervatív nevelése miatt haladtunk lassan.  Láttam rajta, hogy gyötrődik, szerette volna teljességgel megélni a kapcsolatunkat, nem igazán tudta levetkőzni a korlátokat. Nagyjából másfél év telt el azóta, hogy végre lefeküdtünk egymással. Úgy érzem, hogy minden jól megy a kapcsolatba, de az együttlétek terén még mindig nagyon görcsös, gyakran van bűntudata, nehezen próbálunk ki új dolgokat.

És itt jön képbe az egyik nagy problémánk: a múltam.

Nem meséltem neki sokat a korábbi kalandjaimról, hiszen nem akartam bántani őt. Az egyetemi évek alatt volt egy-két komolyabb kapcsolatom, de voltak egyéjszakás kalandok is bárokban, hotelszobában, táborokban. Talán ezeket sejti, lassan összerakta magában a képet, hiszen sose titkoltam, de ha nem kérdezett rá, akkor nem beszéltem ezekről.

Viszont van egy olyan élményem, ami tuti kiborítaná.

Kipróbáltam már pasival is. Szerintem meg se fordulna a fejébe ilyen lehetőség, hiszen tipikus hetero pasinak tűnök. Sőt, annak is vallom magam, attól, hogy volt ilyen kalandom.

Ez inkább szárnybontogatás volt a részemről.

Ez inkább szárnybontogatás volt a részemről.
Forrás:
Unsplash.com

A sráccal az egyetem második évében ismerkedtem meg. Akkoriban három lánnyal laktam együtt. Az egyikük unokatesója volt ez a srác, így gyakran átjött hozzánk, és akár hosszabb ideig is ott csövelt a lány szobájába. Voltak olyan napok, amikor a csaj egyetemen volt, és ha otthon voltam, akkor dumáltunk. Pár ilyen hosszabb beszélgetés után kezdtem azt érezni, hogy szimpatikus a másik, de eléggé fura élmény volt, hiszen sose gondoltam úgy a pasikra. Kiderült, hogy elég sok közös témánk van, például filmek, sorozatok, videójátékok.

Egyik hétvégén nem mentem haza vidékre, mert készülni kellett egy húzós vizsgára. Szombat este mégis már nagyon vágytam valami kikapcsolódásra, ezért gondoltam átszólok a srácnak, hátha van kedve videójátékozni. Közben persze sokat beszélgettünk és lecsúszott néhány sör is. Egy adott ponton azt vettem észre, hogy – belemerülve a mesélésbe – simogatni kezdte a combomat, és egyre csak közeledik. Fura is volt a reakcióm, mert nem toltam el magamtól, amikor meg akart csókolni. Így történt, hogy végül lefeküdtünk.

Jól éreztem magam vele, tetszett minden újdonságával együtt.

Azonban másnap reggel nagyon nem tudtam hova tenni magamban az élményt. Szerencsére a srác is diszkréten kezelte a dolgot a lányok előtt. Végül lett egy második, egy harmadik és egy negyedik alkalom is belőle. Úgy gondolom, hogy ez inkább szárnybontogatás volt a részemről, hiszen továbbra is a lányokhoz vonzódok. Az inkább egy kivételes eset, időszak volt.

Szeretném ezt elmondani Emesének, de fogalmam sincs hogyan kezdjek bele. Na, meg tartok a reakciójától, hiszen többször kifejtette az elutasító véleményét a homoszexualitással kapcsolatban. Attól félek a leginkább, hogy nem tudna továbblépni ezen, ha undorodna tőlem, ha attól tartana, hogy ő nem elég izgalmas nekem az ágyban. Vagy ami a legrosszabb: elhagyna. Tanácstalan vagyok, hiszen egyrészt feleségül akarom venni őt, másrészt meg bánt, hiszen tudom, hogy elítélne ezért. Talán egy következő levelemben elmesélem azt is, hogyan fogadta mindezt.

Bálint levelét Kedves Gerda jegyezte le.

Ajánlott cikkek