Tapossuk az életünket, törtetünk valahova, aminek irányát, célját csak kapisgáljuk. Amit kapunk közben... észre se vesszük. Természetes a levegő, a színek, az étel, a szép szavak. Pedig mindez ajándék, mert itt, ahol élünk, csak vendégek vagyunk. Nem mindenki képes ezt felmérni, megköszönni, hálát érezni. Ez a három csillagjegy azonban képes erre.
Vízöntő
Már fiatal korban felismeri, hogy nem jár alanyi jogon MINDEN. Azért vagy meg kell dolgozni, vagy ajándékként érkezik, de semmiképp se jár, nem elvárható, nem kötelező a JÓ birtoklása. A Vízöntők a legtöbb esetben kemény munkával érik el sikereiket, éppen ezért képesek hálásak lenni minden olyan apróságért, amiért nem kellett erőfeszítéseket tenniük.
Bika
A természet minden áldását és ajándékát nagyra értékelik. Bár hedonista jegyként tartjuk számon a Bikákat, akik képesek habzsolni az élet kínálta örömöket, azt mindenképp el kell ismerni, hogy mindezért igenis hálásak. Pontosan tudják, mennyire jó dolguk van, amikor jó dolguk van és sose felejtik el megkösszönni azt.
Szűz
Leginkább az emberi kapcsolatokból fakadó szép dolgokért hálásak. A Szűz jegyű emberek észreveszik, értékelik és hálásak azért, ha valaki szépen bánik velük, ha szépen beszél velük. Kötődéseik másokhoz nagyon erős, így tiszta szívből hálásak baráti kapcsolataikért.