A kapuzárási pánikról sokat olvashatunk, ismert jelenség, enyhébb vagy egészen szélsőséges megnyilvánulására is van példa. A kapunyitási pánik kifejezés pár éve lopkodott be a köztudatba. Jelentése azért érthető: olyan fiatalokra jellemző, akik nem érzik magukat elég bátornak ahhoz, hogy elhagyják a szülői házat – ennél is pontosabban, hogy teljesen vállalják a felelősséget saját életükért.
A quarterlife crisis-nek nevezett jelenség leginkább az értelmiségi fiatalokat érinti, és a felsőfokú tanulmányok befejezése után jelentkezik, amikor szembe kell(ene) nézni az élet valódi kihívásaival. Például munkát kell keresni és választani, dönteni arról, hol telepedjen le, elköltözzön e szülőktől vagy sem, és persze hirtelen kézzelfogható közelségbe kerül a párválasztás, családalapítás is.
Egészen egyszerűen a felnőttlét kihívásaitól félnek, és ez az érzés hosszan elnyúló szorongásban és tehetetlenségben nyilvánul meg.
Ez a szorongás azonban azokat a fiatalokat is érintheti, akiket nem vettek fel esetleg felsőoktatásba, vagy valamiért csúszik az a programpont az életükben, és szaladnak a hónapok, anélkül, hogy képesek lennének felelősségteli döntést hozni.
Semmi se jó igazán
Felsőfokú végzettség nélkül jellemzően csak olyan munkát találnak, amelyek nem igazán passzolnak kamasz álmaikkal. Alacsonyabb presztízsű feladatokat kapnak, sokszor alacsony bérért. Vagy ha a bér elfogadható is, lehetetlen időbeosztás alapján kellene dolgozniuk, sokat éjjelezniük, vagy hosszú műszakokban, amelyekre nincsenek felkészülve, ezért pár nap vagy egy-két hét alatt kilépnek a munkahelyről. Ismét a rengeteg feszültséget okozó START vonalra kerülnek, és egyre csak nő a szülői nyomás……hogy történjen más valami.
Dolgozzon vagy tanuljon a gyerek, mert nincs annál rosszabb, hogy csak peregnek a napok és a munkavállalás egyre távolabb sodródik. Mindig van valami kifogás, túl mesze van, túl hosszú a munkaidő, keveset kínálnak vagy sokat kell állni.
A lényeg, hogy a lendület hiányzik ahhoz, hogy szárnyra kapjanak. És minél hosszabb ideig tart ez az állapot, annál nehezebb a kis fiókákat repülésre ösztönözni, hiszen azt is megtapasztalják, hogy attól még kerül az asztalra kenyér és zsebpénz is lesz, legfeljebb morognak a szülők…. és ezt az állapotot el leht nyújtani hónapokig. vannak családok, ahol akár évekig is eltart a „kiröppenés”.
Jellemzően akkor ér véget, ha sikerül a következő évi felsőoktatási felvételi és folytatja megszakított tanulmányait a gyerek, vagy jön egy párkapcsolat, ami erővel kiszakítja a bénult állapotból.
