Egyéb kategória

Ezek a csillagjegyek vezetésre születtek

Mindannyian emberi közösségben élünk. Iskola, munkahely, civil élet - egyszerűen látjuk, hogy kik azok, akik nem bégetnek együtt a többiekkel, hanem előre törnek - vezetnek. Erre születtek.

vous - 2019.04.22.
Ezek a csillagjegyek vezetésre születtek

Halak

Az ilyen vezetőket nevezzük manapság menedzser típusú vezetőknek – a munka feltételeinek a megteremtése, az alapok nagyon fontosak számukra, miközben nem feledkeznek meg az emberről sem, akik majd azt a munkát elvégzik. Ugyanakkor érzésből döntenek, és nem feltétlenül a legjobb szakember lesz a „kedvenc”, hanem az, akit emberi szempontok alapján tartanak nagyra. Ha valaki elnyeri bizalmukat, hosszú időn keresztül számíthat a Halak jegyű vezető támogatására

Kos

Faltörő kos – ugye nem véletlen az egykori hadieszköz elnevezése…. mert az biztos, hogy egy kos SOHA nem fog hátul maradni. Mindig elöl, mindig másokat beelőzve, akkor is, ha azzal önmagát sodorja veszélybe vagy kellemetlen helyzetbe. Vezetési stílusa határozott, gyorsan hoz meg akár nagy ívű döntéseket is, és kitart véleménye mellett. Nem mindig kellemes egy Kos vezető keze alá dolgozni, bár mellette szóljon, hogy mindemellett a Kosok melegszívűek és szeretik az igazságot.

Oroszlán

Nem meglepő, tudjuk. Egy Oroszlánnál aligha képzelhetünk el rátermettebb vezetőt, ugyanakkor egy Oroszlán szereti a hízelgést és néha nem a megfelelő embereket választja ki közvetlen munkatársnak, hanem azokat, akik szebben tudják fényezni nagyságát.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges szigetek Izland körül
Világ
Különleges szigetek Izland körül
vous - 2024.11.09.
Björk kétségtelenül Izland egyik ikonikus női alakja, aki világhírű énekesnőként és zeneszerzőként ismert. Az avantgárd popzene királynője nemcsak zenéjében, hanem megjelenésében és egész művészetében képviseli szülőföldje szellemiségét.

Otthon

Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
Otthon
Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
vous - 2025.01.16.
A barkácsolási, karbantartási feladatokat a hölgyek is meg tudják oldani, ez egyáltalán nem a férfiak privilégiuma. Függetlenül attól, hogy ki végzi el a javítást, mindenképpen szükség lesz minőségi szerszámokra, kiegészítőkre. A rögzítések és karbantartások egyik elengedhetetlen eszköze a ragasztópisztoly.