Egyéb kategória

Mi az a greenwashing és hogy vernek át benneteket?

Már eddig is sok mindent elviseltünk tőlük, de a greenwashing, azaz a termékek, árucikkek „zöldre mosása” az egyik legaljasabb dolog, amit a nagyvállalatok művelnek velünk, fogyasztókkal.

vous - 2018.12.28.
Mi az a greenwashing és hogy vernek át benneteket?

Ez ugyanis annyit jelent, hogy a cégek marketingosztálya egészen egyszerűen elhiteti a vásárlókkal, hogy a termék, amit megvásárolnak, zöld, azaz környezetbarát, s ezért még képesek akár 10, 20, de inkább 30 százalékkal is magasabb összeget kérni értük. Ezek a cégek kommunikációjukban gyakran eltúlozzák, mennyire fontos is számukra a környezetvédelem és a fenntarthatóság.

Az, hogy elhitetik velünk, környezetbarát a felmosónk vagy az arckrémünk, de közben van pénzük tévében és magazinok első oldalain reklámozni több mint gyanús. Ezek a cégek ugyanúgy szennyezik a környezetet, kizsákmányolják a munkásaikat, mint versenytársaik, csupán még drágábban adják a termékeket, tehát még nagyobb hasznot zsebelnek be kihasználva, hogy egyre többünknek fontos a környezetvédelem, egyre többen figyelünk a bolygónkra, mivel azt szeretnénk, ha még sokáig élne.

A megtévesztés magasiskolája

Gyakran nagy olajipari cégek azt hirdetik magukról, hogy a megújuló energia elkötelezett hívei és kutatói, holott ez a valóságban a tevékenységüknek csak egy apró, szinte jelentéktelen részét teszi ki. Mivel mégis divatos, és az emberek fejében a környezetvédelem egyfajta pozitív hívószóként van jelen, ezért ha elhajtanak legközelebb egy ilyen benzinkút mellett, másképp fognak ránézni, mint eddig. Igen, gyakran állítanak valótlanságot ezek a cégek a reklámkampányaikban, s igen, a fogyasztóvédelem résen is van, ám a rájuk rótt büntetést nevetve fizetik be újra és újra, nekik valójában ez aprópénz, ennek a többszörösét teszik zsebre tiszta profitként.

Egészen egyszerűen az igazság az, hogy a nagy cégek egy jelentős része semmifajta környezetvédelmi szempontot nem vesz figyelembe, ugyanis az számára nem kifizetődő. Persze vannak kivételek. Mindenképpen érdemes időt és energiát szánni arra, hogy ne csak a címkét nézzük a terméken, fordítsuk meg, olvassuk el az összetevőket és keressük a gyanús anyagokat.

Olvassátok tovább a cikket ITT!

Forrás:
Unsplash
Ajánlott cikkek