Egyéb kategória

Ezért érdemes új munkát keresnetek decemberben – Néhány tipp, ami segíteni fog

Ha belegondoltok, a december nem kifejezetten az álláskeresés időszaka: eleve sokkal rövidebb a hónap a karácsony és a szilveszter miatt. Az ünnepek előtt mindenki az évzárással van elfoglalva, vagy már szabadságra is ment. Mégis el lehet csípni ilyenkor egy-egy jó állást, és meg is éri munkahelyet keresni. Miért? Van három nyomós érvünk.

vous - 2018.12.15.
Ezért érdemes új munkát keresnetek decemberben – Néhány tipp, ami segíteni fog

1. Kevesebb az állásra jelentkező

A bevezetőben már rávilágítottunk arra, miért nem várunk sokat a decemberi álláskereséstől. Ilyenkorra szinte mindenkinek tele van már a hócipője az évvel, zárná le, menne szabadságra, felejtené el a munkát. Szinte! De mindig léteznek kivételek, és ezeket érdemes is megpályázni. Sokkal kevesebben adnak be decemberben önáletrajzot valahova, így lényegesen nagyobb az esélyünk arra, hogy behívnak állásinterjúra.

Ez nem lehet igaz, kirúgtak a munkahelyemről! – De volt hozzá joguk?

Munkahelyet váltani nem csak lehet, kell is – elmondom, mikor és hogyan

Nehéz döntések. Mindenki ismeri ezeket, és persze mindenkinek mást jelentenek. Ám van egy-két olyan helyzet, amiben szinte az összes ember megegyezik, hogy nehéz döntés elé állítja őket. Ilyen például egy szakítás vagy egy munkahelyváltás. Nem véletlenül állítottam párhuzamba a kettőt, sokkal több vonásban hasonlítanak ugyanis egymásra, mint elsőre gondolnátok. Folytatás >>>

2. A HR-esek nem leterheltek

Mivel ilyenkor sokkal kevesebben adnak be jelentkezést, ezért a HR-eseknek is több idejük van arra, hogy átnézzék a pályázatokat. Ezek közül könnyebb kitűnnünk, de ne felejtsük, mindig a cégre szabott állásajánlatot küldjünk, ne pedig sablonjelentkezés. A tökéletes önéletrajz 11 szabálya >>>

Győri Zsófia Munkahelyet váltani nem csak lehet, kell is – elmondom, mikor és hogyan

A pénz nem minden: ezeket a dolgokat érdemes átgondolnotok, ha munkahelyváltás előtt álltok

Számotokra mi a legfontosabb, ha munkáról van szó? A legtöbb ember általában a magas fizetést említi az első helyen, pedig hosszú távon egyáltalán nem biztos, hogy a pénz az, ami elégedetté vagy elégedetlenné tesz. Félreértés ne essék: a pénz illetve a kereset egyáltalán nem elhanyagolható kérdés: jelzi például, hogy milyen háttere van az adott cégnek, és mennyire becsülik meg a munkátokat – de közel sem ez az egyetlen és a legfontosabb tényező, amit érdemes megfontolni, ha munkahely-választásról van szó. Folytatás >>>

3. Sokan ilyenkor mondanak fel…

…és sürgősen szükség van januártól új munkatársra, így nem is kérdés, mekkora előnye van annak, ha már decemberben szétküldjük az önéletrajzunkat.

A CV-fotó számít?

Ha már álláskeresésnél tartunk, az első és legfontosabb, hogy frissítsük az önéletrajzunkat. És ha fényképes önéletrajzot kérnek, akkor nem árt gondolni a fotóra – már csak azért is fontos ez, mert az a bizonyos első benyomás… számít. A fotónkkal szavak nélkül is pozitív benyomást tehetünk azokra, akik majd interjúztatnak bennünket vagy a kollégáink lesznek. Az első benyomás néhány másodperc alatt kialakul, de felülírni ennél lényegesen több idő.

Szükség van a fényképre?

A fénykép természetesen nem kötelező, sőt, vannak olyan országok, ahol már nem is foglalkoznak a fényképes önéletrajzokkal. Egy profi HR-es természetesen nem a fénykép megléte vagy nem megléte alapján dönt, hanem a szakmaiság számít neki. Ha viszont úgy döntünk, szeretnénk fényképet az önéletrajzunkra, akkor az legyen profi.

Hogyan legyen egy önéletrajzra szánt fotó profi?

Nem feltétlenül azon, hogy fotós csinálja vagy egy jó mobillal a barátunk, testvérünk, anyukánk lő rólunk egy képet. Fontos a sok természetes fény, mert ez sokkal jobban néz ki, mintha vakuznánk. Fontos, hogy ne legyenek hatalmas árnyékok az arcunkon. Figyeljünk:

  • az arckifejezésünkre (ne legyen teli vigyor és ne legyünk túl szigorúak sem, egy kedves mosoly nem árt)
  • a testtartásunkra (húzzuk ki magunkat, emeljük fel az állunkat, de ne feszítsük meg a vállunkat és a nyakunkat)
  • a ruházatunkra (öltözzünk fel úgy, minha munkába mennénk, ha színes lesz a fotónk, akkor a jolly joker sötétkék ruházattal nem lőhetünk mellé)
  • az ékszerek mennyiségére (legfeljebb két, nem túl feltűnő ékszer legyen rajtunk)
  • a frizuránkra (egyszerű lófarok, félcopf, benyomását tekintve: rendezett frizura)
  • a sminkünkre (a kevesebb, több)
  • a háttérre (álljunk a fehér fal elé, ha lehet, ne legyen mögöttünk kaotikus könyvespolc, konyha, íróasztal)
  • a fotó minőségére (ma már mobillal is nagyon jó minőségű képeket lehet lőni, a különböző képszerkesztő appok pedig sokat segítenek, hogy a fényeket és a kontrasztot tovább tudjuk állítani, a filterekkel viszont vigyázzunk.

Ha pedig úgy döntünk, hogy mégis inkább profi fotósra bízzuk magunkat, olyat válasszunk, aki CV-képekre is specializálódott.

Ajánlott cikkek