Rövidülnek a nappalok, és a munkaidő lejárta után már sötétben mentek haza. A kinti hőmérséklet is egyre csak csökken, de ne hagyjátok, hogy a télies körülmények elvegyék a kedveteket a sportolástól. A hidegben is maradjatok aktívak, mutatjuk, hogyan.
Ha egész évben sportoltatok, télen sem érdemes lemondanotok a mozgásról, és ha most vágnátok bele az aktív életmódba, akkor is bátran tegyétek. A hideg és szürke időjárás semmiképp ne tántorítson vissza. A Mind Bodygreen olyan inspiráló ötleteket mutatott, melyektől a téli hónapokra sem fogtok otthon bekuckózni.
Olvassátok el ezt a három módszert, és húzzatok sportcipőt!
Az év ezen időszakában a nappalok egyre rövidebbek és sötétebbek. Tegyétek át a sportot a reggeli órákra, munkaidő előtt, hogy maximálisan kihasználjátok a napfényes időszakokat. Már azzal is javítotok a közérzeteteken, ha reggelente gyalog sétáltok el a munkahelyetekre. A réteges öltözködésre viszont ügyeljetek.
Tűzzetek ki egy célt magatoknak, például jelentkezzetek egy tavaszi versenyre, kihívásra. Így ez motivál majd titeket, és a téli hónapok a felkészüléssel telnek. Keressetek egy edzésprogramot, amely kihívást jelent számotokra, és ragaszkodjatok hozzá, hogy teljesítsétek.
Túrázás, jégkorcsolyázás, sífutás, rendszeres síelés, snowboardozás, iglu építés – válasszatok egy téli sportot, bármilyen sportot. Az új tevékenység kipróbálása általában inkább szórakoztató, mint megterhelő. Fogjatok össze a barátaitokkal, és élvezzétek az anyatermészet adta téli kincseket.