Egyéb kategória

Járj, tovább élsz – a gyaloglás és a hosszú élet

Ha nagy a baj, megyek. Egyrészt mert azt érzem, így megfutamodhatok a problémák elől, másrészt pedig valamiképp, amikor hazaérek, már nem látom olyan tragikusnak a helyzetemet. Sokkal könnyebbnek tűnnek a terhek.

vous - 2018.10.29.
Járj, tovább élsz – a gyaloglás és a hosszú élet

Pár éve volt egy nagyon hideg tél, repkedtek a mínuszok, nappal is, éjjel is, volt, hogy -17 Celsius-fokkal dacolt a város, s dacoltam én is. Akkoriban épp rossz passzban voltam, s a napjaim nagy részét az utcán töltöttem, gyalogoltam, annak ellenére, hogy keményre megfagyott lábaimon a farmer. De mennem kellett, azt éreztem, jót tesz: legalább történik valami, mozgásban vagyok, s közben kattoghat az agyam. Szerencsére nem kaptam tüdőgyulladást, egy enyhe náthával megúsztam az év leghidegebb napjait. Akkor még persze nem tudtam, csak ösztönösen éreztem,  ez a mozgás jót tesz nem csak a testemnek, a lelkemnek is. Amúgy is szeretek gyalogolni, nem sétálni, gyalogolni! Olyan tempóban, hogy ember legyen a talpán, aki tudj velem tartani az iramot. De jobban belegondolva, persze, hogy a gyaloglást választjuk, hiszen ez az egyik legegyszerűbb, legrégibb mozgásformánk, még a futást is megelőzi. A legtöbben képesek vagyunk rá, nem túl nagy megerőltetés, és minden nap csináljuk.

De miért olyan jó menni?

A gyaloglás gyakorlatilag maga a szabadság: helyet változtathatok, máshol lehetek, szabad akaratomból, kell ennél felszabadítóbb érzés? A beszéd, az önkifejezés után ez az egyik legjobb dolog, ami emberi életünkben történhet velünk, mehetünk. És persze nem utolsósorban oldja a stresszt. A Dél Karolinai Egyetem kutatói pár éve felfedezték, hogy egy negyed órás gyaloglás hatékonyabban képes oldani a szorongást, mint egy enyhe nyugtató! Igen, a szervezetünk tényleg tudja, mire van szüksége, és képes megszerezni azt, amire szüksége van. Bármi áron. Nem hiába szoktuk mondani, hogy kiszellőztetem a fejem, a séta tényleg segít gondolkodni, s nemcsak a friss oxigén, a mozgás miatt javul az agyműködésünk, hanem a helyváltoztatás örömétől is. Ha sétálunk, máshová kerülnek a hangsúlyok, az agyunk egy része a mozgás irányításával lesz elfoglalva, kevesebbet gondolkozunk, másképp, így teljesen új perspektívák tárulnak fel, olyan dolgokat is megláthatunk, amit addig nem.

Olvassátok el a cikk folytatását is!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges szigetek Izland körül
Világ
Különleges szigetek Izland körül
vous - 2024.11.09.
Björk kétségtelenül Izland egyik ikonikus női alakja, aki világhírű énekesnőként és zeneszerzőként ismert. Az avantgárd popzene királynője nemcsak zenéjében, hanem megjelenésében és egész művészetében képviseli szülőföldje szellemiségét.

Otthon

Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
Otthon
Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
vous - 2025.01.16.
A barkácsolási, karbantartási feladatokat a hölgyek is meg tudják oldani, ez egyáltalán nem a férfiak privilégiuma. Függetlenül attól, hogy ki végzi el a javítást, mindenképpen szükség lesz minőségi szerszámokra, kiegészítőkre. A rögzítések és karbantartások egyik elengedhetetlen eszköze a ragasztópisztoly.