Gwyneth Paltrow a hétvégén – mint korábban mondta, életében először - férjhez ment Brad Falchukhoz, az American Horror Story produceréhez. Úgy tűnik, valamiről elfeledkezett.
Az Oscar-díjas színésznő, aki jelenleg leginkább saját márkájának építgetésével tölti idejét, 2003-ban ment hozzá Chris Martinhoz, akitől 2013-ban váltak el. Falchukkal való, januári eljegyzésük kapcsán mégis a következőt nyilatkozta a PeopleStyle-nak:
Izgatott vagyok minden miatt! Sosem volt még esküvőm ezelőtt. Bár 45 éves vagyok, úgy érzem magam, mintha 21 lennék.
Ezt a kijelentést csak annak tudhatjuk be, hogy előző esküvőjét és házasságát valamiért nem tartotta valódinak. Úgy tűnik, tényleg így volt, mert ezt nyilatkozta róla:
Most először érzem azt, hogy felnőtt kapcsolatban vagyok, ami néha nagyon kényelmetlen – azért, mert ő elvár egyfajta intimitási és kommunikációs szintet, amihez eddig nem voltam hozzászokva.
Nos, a színésznő története azt bizonyítja, hogy sosem késő felnőni.