Egyéb kategória

Egy pont a halál utáni életnek

Az emberiséget foglalkoztató legnagyobb kérdés, mi történik velünk a halálunk után. Az örök játszmában most a halál utáni élet nyert egy pontot egy nagyszabású kutatásnak köszönhetően.

vous - 2018.09.19.
Egy pont a halál utáni életnek

Egy több mint kétezer fő részvételével Amerikában, az Egyesült Királyságban és Ausztráliában zajlott kutatás alapján brit kutatók azt állítják: bizonyítottan van még élet a halál után is. Egészen pontosan, nem áll az az eddig elfogadottnak hitt nézet, miszerint a szív, a tüdő és az agy leállta után biztosan megállapítható a halál is.

A szívleállás még nem a végállomás

Eddig az orvostudomány úgy vélekedett, hogy 30 másodperccel a szív leállása után beáll a klinikai halál, mert az agy tudatossága megszűnik. Az említett vizsgálatban 2060 olyan személy tapasztalatait vetették össze, akiknél szívmegállás következtében már megállapították a klinikai halál állapotát, később mégis sikerült újraéleszteni őket. A megkérdezettek negyven százaléka állította, hogy tudatuknál voltak, amikor halottá nyilvánították őket. A kutatást vezető dr. Sam Parnia többek között a londoni Stony Brook orvosi egyetem, valamint a Southamptoni Egyetem professzora, a téma egyik legnevesebb kutatója. Állítása szerint „ellentétben az eddigi felfogással, a halál nem egyetlen pillanat, hanem egy visszafordítható folyamat. Ha a szívmegállás folyamatának visszafordítása eredménytelen, akkor beszélhetünk halálról”. A professzor szerint az említett negyven százalékhoz képest a valós arány még ennél is nagyobb lehet, csupán az emberek az elszenvedett agy- vagy memóriakárosodás, esetleg a kapott gyógyszerek mellékhatásaként elveszítik az emlékeiket.

Olvassátok el a folytatást!

Forrás:
Unsplash
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

EFOTT fesztivál: 4 nap, 6 színpad, több mint 100 fellépő a nyár legnagyobb egyetemi buliján
Világ
EFOTT fesztivál: 4 nap, 6 színpad, több mint 100 fellépő a nyár legnagyobb egyetemi buliján
vous - 2023.06.05.
A törökországi földrengésben érintett hallgatókat is vendégül lát idén az EFOTT fesztivál – jelentette be Dr. Hankó Balázs Zoltán felsőoktatásért felelős államtitkár a rendezvényt beharangozó sajtóeseményen. Elhangzott: az EFOTT az egyetemisták fesztiváljaként a 18-29 éves korosztály egyik legkedveltebb nyári programja. A rendezvény sokszínű zenei kínálatának köszönhetően a középiskolásoktól az egyetemistákon át minden korosztály megtalálhatja a számára legizgalmasabb előadókat, 6 színpadon több mint 100 fellépőt. Július 12. és 16. között többek között a VALMAR, a Wellhello, Dzsúdló, a Halott Pénz, a Follow the Flow, ByeAlex és a Slepp, Azahriah, Majka, a Blue, a La Bouche és a Culture Beat is koncertezik a Velencei-tó partján. A fesztivál nappali programjait összefogó UNIversumba idén rekordszámú felsőoktatási intézmény jelentkezett. A programok középpontjában a kultúra, az egészséges életmód, a digitalizáció és a fenntarthatóság áll majd.

Otthon

Milyen tolóajtók közül választhatunk?
Otthon
Milyen tolóajtók közül választhatunk?
vous - 2023.06.01.
Az emberek többsége olyan lakásra vagy házra vágyakozik, ahol valóban otthonra találhat. A modern lakberendezési irányzatokban a praktikus, esztétikus és energiahatékony lakberendezés kiemelten fontos, de gyakran szembesülünk a hely szűkösségével. Az alábbiakban néhány megoldást tekintünk át, amelyek egyszerűbbé és modernebbé változtatják mindennapjainkat, miközben a lakásunk is letisztultabb megjelenést kap.