Úgy tűnik, a fonás terén még mindig lehet újat mondani. A holland fonás után most még tovább lépünk, egészen a kettős spirál ihlette frizurákig.
A nyár a legjobb alkalom, hogy merészen kísérletezzünk az új frizurákkal, és megtaláljuk az ideális jelölteket a nyaralásra vagy a következő társasági eseményre. A fonás az örök klasszikus, mellyel nem foghatunk mellé, igaz, hogy igényel némi gyakorlatot és kézügyességet. Megéri ezen a téren felzárkóznunk, mert már meg is érkezett az új trend, a DNS-fonás.
A nem éppen egyszerű hajköltemény a Rhode Island-i fodrász, Alexandra Wilson találmánya. Először három részre osztjuk a hajat, a középső szekció egy kicsit kisebb, mint a többi. Ezután balról veszünk hozzá egy tincset, fentről kezdjük, majd átbújtatjuk középen, alul, és fent átvezetjük a jobb oldalra. Ezután a jobb oldalról veszünk egy kisebb tincset, alul áthúzzuk, majd középen fent, végül a bal oldalhoz csapjuk. Ha ezt így folytatjuk, akkor a fonás magától elkezd balra csavarodni, de fontos, hogy egyenesen tartsuk, míg fonjuk.
Wilsonnak ez a legvarázslatosabb kreálmánya, de nem az egyetlen különlegesség.
A hajszobrász azt mondja, nagyon inspirálja sok pozitív visszajelzés, amit kapott, és örül, hogy sikerült valami igazán különlegeset alkotnia.