Egyéb kategória

Ezekre figyeljetek, ha kánikulában mentek futni

Azt már ezerszer elmondtuk, hogy a bikinialak nem nyáron készül, viszont ez még nem jelenti azt, hogy ilyenkor fel kell hagyni a mozgással, ha már télen nem jött össze. Bár a bulik és a forróság hatására képesek a legaktívabbak is ellustulni, attól még, hogy meleg van, fel kell kapni a futócipőt! Csak figyeljetek oda az alábbiakra.

vous - 2018.06.23.
Ezekre figyeljetek, ha kánikulában mentek futni

NAGYON korán kell kelni

Vagy nagyon későn, ugyebár. A legnagyobb kánikulai napokon már reggel hétkor is 25 fok körül mozog a hőmérséklet, ami nagyon megnehezíti az edzést – és nem utolsó sorban a szívet is megviseli. Szóval elő az ébresztőórával, hajnlaban kelés! 

Víz, víz, víz

Nem győzzük eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos a rendszer vízivás, a nagy hőségben viszont kiemelten az. Felejtsétek el a sportitalokat, a hidratáltság legkönnyebben tiszta, ízesítetlen vízzel érhető el.

Naptej

Leégni bármikor le lehet, nem csak akkor, ha éppen a strandok fekszetek és nem csak a déli órák közben. Ha napfelkelte után indultok ki, mindenképp kenjétek be a szabadon hagyott bőrfelületet!

Sapka, (sál)

Lehet, hogy izzadni fog alatta a fejetek, de ha nem szeretnétek napszúrást kapni az első pár kilométer után, sapkát muszáj lesz magatokkal vinni. Arról nem is beszélve, hogy a fejbőrünk ugyanúgy meg tud égni, mint bármelyik másik testrészünk.

Ne öltözzétek túl

A nyári futásban a legjobb, hogy el lehet felejteni a réteges öltözködést. Elő a rövidnadrágokkal és ujjatlan sportfelsőkkel! Kevés cucc, könnyebb mozgás – mi kell még?

Engel Nóra félmaraton

Nem szerettem futni, mégis megcsináltam a félmaratont!

Ha egy éve valaki azt mondja, hogy májusban nem az aktuális nyári trendekről, hanem az első félmaratonomról fogok írni, valószínűleg mosolygok magamban egy jót. És végül most is ezt teszem, sőt, szárnyalok belül, mert úgy alakult, hogy életem első 21 kilométere után pár nappal valóban egy élménybeszámolót pötyögök.

A cikket ide kattintva >>> olvashatjátok tovább.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
Világ
Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
vous - 2023.05.23.
Mutasd meg, hogy neked mit jelent a BudaPart! Szívesen töltesz időt a BudaParton, itt élsz vagy épp itt dolgozol? Most itt a lehetőség, hogy megörökítsd kedvenc pillanatod vagy hangulatod! Május 22-én, hétfőn indul a „Nekem a BudaPart...!” fotópályázat, ahol három témában mutathatják be a városnegyedet a pályázók, a legizgalmasabb 50 fotóból pedig kültéri pop-up kiállítás készül, mely ingyenesen lesz látogatható a nyár folyamán.

Otthon

Milyen tolóajtók közül választhatunk?
Otthon
Milyen tolóajtók közül választhatunk?
vous - 2023.06.01.
Az emberek többsége olyan lakásra vagy házra vágyakozik, ahol valóban otthonra találhat. A modern lakberendezési irányzatokban a praktikus, esztétikus és energiahatékony lakberendezés kiemelten fontos, de gyakran szembesülünk a hely szűkösségével. Az alábbiakban néhány megoldást tekintünk át, amelyek egyszerűbbé és modernebbé változtatják mindennapjainkat, miközben a lakásunk is letisztultabb megjelenést kap.