Egyéb kategória

Az öngyógyítás 5 egyszerű lépése, amit ti is megtehettek önmagatokért

Azt mondják, a betegségek, ahogyan sok minden más, jórészt fejben dőlnek el. Pontosabban a negatív gondolatok, a mentális „rosszullét” fizikai tüneteket is produkálhat, illetve fordítva is igaz: ha pozitívan gondolkozunk, azzal jót tehetünk az egészségünknek, akár egy meglévő betegségből is könnyebben meggyógyulhatunk. Persze ehhez fontos többek között a tudatos jelenlét, valamint néhány egyszerű gyakorlat is segíthet abban, hogy az öngyógyításra koncentráljunk. Mutatjuk, íme az öngyógyítás 5 egyszerű lépése, amit mi is megtehetünk önmagunkért.

vous - 2018.06.08.
Az öngyógyítás 5 egyszerű lépése, amit ti is megtehettek önmagatokért

Mindenkinek megvan a maga szokása, amivel megpróbáljuk megelőzni a betegségeket, vagy éppen azért tesszük, hogy jól érezzük magunkat mindennap. Vannak, akik ennél is tovább mennek, és talizmánokkal, kristályokkal védik az egészségüket, mások meditálnak, sportolnak, vagy más, sajátos módon kapcsolódnak ki, tesznek azért, hogy mentálisan és fizikálisan is egészségesek maradjanak.

Legyen jobb a kedvünk 5 lépésben

A hangulatunk „öngyógyításának” esetében fontos a nyugalom, a koncentráció – ezzel megfigyelhetjük a bennünk áramló energiákat, összpontosíthatunk arra, hogy ezek az energiák hogyan áramlanak bennünk. Mutatunk 5 egyszerű lépést, amit mi is megtehetünk önmagunkért, a pozitívabb hangulatunkért akár mindennap.

1. Üljünk kényelmesen, figyeljünk a légzésünkre

Nem kell hogy változtassunk a légzésünkön, elég, ha csak figyelünk rá. A kilégzésre és a belégzésre. Ne gondoljunk másra, csak a be- és kiáramló levegőre. Ez segíthet abban, hogy a jelenbe kerüljünk, és megakadályozhatja, hogy más gondolatok megzavarják a koncentrációnkat.

2. Dörzsöljük össze a tenyerünket

Érintsük össze a tenyerünket magunk előtt, és dörzsöljük össze azokat körülbelül 30–60 másodpercen keresztül – amíg a tenyereink fel nem melegszenek a súrlódás következtében. Közben figyeljünk a légzésünkre. És mosolyogjunk – megváltoztathatja a hangulatunkat, sokak szerint a mosoly már önmagában gyógyító erejű lehet.

A további 3 tippért kattintsatok a Ridikül oldalára!

Forrás:
unspalsh
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges szigetek Izland körül
Világ
Különleges szigetek Izland körül
vous - 2024.11.09.
Björk kétségtelenül Izland egyik ikonikus női alakja, aki világhírű énekesnőként és zeneszerzőként ismert. Az avantgárd popzene királynője nemcsak zenéjében, hanem megjelenésében és egész művészetében képviseli szülőföldje szellemiségét.

Otthon

Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
Otthon
Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
vous - 2025.01.16.
A barkácsolási, karbantartási feladatokat a hölgyek is meg tudják oldani, ez egyáltalán nem a férfiak privilégiuma. Függetlenül attól, hogy ki végzi el a javítást, mindenképpen szükség lesz minőségi szerszámokra, kiegészítőkre. A rögzítések és karbantartások egyik elengedhetetlen eszköze a ragasztópisztoly.