Egyéb kategória

„Ideas worth spreading” – 3 fontos TED-előadás, amit látnotok kell

A TED-konferenciákat a világ szinte minden pontján ismerik, és egyre népesebb rajongótáboruk van, hiszen minden egyes előadás fontos, közérthető, s olyan ismeretekkel lehetünk gazdagabbak, olyan tiszta forrásból meríthetünk, ahonnan legtöbbünknek hétköznapi életünk során csak nagyon ritkán van alkalmunk.

vous - 2018.03.18.
„Ideas worth spreading” – 3 fontos TED-előadás, amit látnotok kell

A szervezők fő jelszava: „ideas worth spreading”, azaz olyan gondolatok, amelyeket érdemes terjeszteni. Az első konferencia 1984-ben volt, de csak nagyjából 10 éve, mióta az interneten is lehet élőben követni, illetve vissza lehet nézni az összes előadást, váltak ennyire népszerűvé. 

Ahhoz, hogy valaki előadó lehessen, több kritériumnak is meg kell felelnie, de a legfontosabb, hogy szenvedélyesen szeresse azt, amit csinál, 

s hogy úgy tudjon beszélni róla maximum 18 percen keresztül, hogy az a laikus közönség számára érthető, izgalmas és követhető legyen.

olyan az életünk mintha hintában ülnénk

„Ne aggódj, minden rendben lesz!” – 3 tipp, amely tényleg segít

„Ne aggódj, minden rendben lesz! Vegyél egy nagy levegőt. Most fújd ki. Csináld meg néhányszor. Ugye, hogy jobb?” És tényleg az! Vannak olyan mondatok, amelyek biztonságot adnak, amelyek optimistábbá tesznek. A legnehezebb helyzetben is érdemes keresni egy pillanatnyi megnyugvást. Ebben segíthetnek a következő tippek.

Miért fontosak ezek az előadások? 

Bizonyára mindannyian, akik nap mint nap használjuk az internetet, tapasztaltuk már, hogy az ott fellelhető információk egy egészen komoly százaléka nemhogy nem hiteles, de nettó hazugság. És most nemcsak a reklámokra gondolunk, hanem ennél sokkal komolyabb dolgokra is, például közügyekkel kapcsolatban vagy akár egészségügyi témakörben.

Ahhoz, hogy hiteles forrásra bukkanjunk, rengeteget kell keresgélnünk, és sok-sok tapasztalatra van szükségünk, hogy kiszűrjük az félrevezető, hamis álhíreket, részinformációkból levont ostoba következtetéseket. Széles körű tájékozottságra és főleg kritikus gondolkodásra van szükségünk, hogy megfelelően eligazodjunk a világháló dzsungelében.

600

Még több TED-előadás, mit látnotok kell!

A borongós őszi időjárás, a napsütéses órák számának csökkenése gyakran magával hoz egy depressziós, komor időszakot. Nincs kedvünk kibújni a takaró alól, legszívesebben átaludnánk a következő fél évet. Ha nem akartok egy doboz csokival és sorozatokkal önsajnálatba süppedni, hozzátok vissza az életkedveteket pár TED-előadással.

A cikk itt még nem ért véget, a folytatásért kattintsatok a Ridikül oldalára!

Ajánlott cikkek