Egyéb kategória

2018 színét a lakberendezésben is imádjuk: szemet gyönyörködtető ötletek az Instagramról

A Pantone a lila „ultraviolet” névre hallgató árnyalatát kiáltotta ki 2018 színének, az Instagramot pedig máris elárasztották azok a fotók, amelyeken ez a szín köszön vissza. Egy biztos: a lakberendezésben abszolút helye lesz jövőre!

vous - 2017.12.13.
2018 színét a lakberendezésben is imádjuk: szemet gyönyörködtető ötletek az Instagramról

Kétségtelen, hogy az eltelt évek a rózsaszín uralmáról szóltak – no de ennek vége!

Most nagyon úgy néz ki, hogy a lila lesz az új kedvenc, ami nem csoda, hiszen nagyon szép árnyalatról van szó – ami ráadásul nemcsak az öltözködésben, de a lakberendezésben is joggal kap majd figyelmet. Bár elsőre talán merésznek hangzik a lila a lakásban, higgyétek el, ha okosan használjátok, ízléses lesz a végeredmény.

pantone ősz szín

Örülhetnek a magyar nők: megvan az év színe, és imádni fogjuk!

Intenzív és fantáziadús – így jellemzi a Pantone a 2018-as év színét, a lilát. Igen, a greenery, azaz a lombkoronazöld után éles váltás történt, jön az ultra violet fantázianévre hallgató lila! 

Korábbi cikkünk itt folytatódik.

Aki megteheti, beruházhat egy ilyen színű bútordarabra

Objektum doboz

Aki nem akar hosszú távú beruházást, az csak a textileket cserélje ilyen színűre

Objektum doboz

De az is nagyon elegáns, ha mindössze egy csokor virágon köszön vissza

Objektum doboz

Lehet harsány…

Objektum doboz

…vagy visszafogott

Objektum doboz

És még a minimalizmussal is kompatibilis

Objektum doboz

Ti el tudnátok képzelni a lilát a lakásotokban?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
Otthon
Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
vous - 2025.06.23.
Egy esős reggelen talán neked is feltűnt már, milyen különleges módon találkozik a nedves, zöld növényzet a borús eget beborító felhőkkel. Ez a hangulat és színspektrum ihlette meg napjaink egyik legdivatosabb árnyalatát: a zsálya zöldet. Ez a szürkével keveredő, finom és nyugtató hatású szín elegáns megjelenést kölcsönöz bármilyen környezetnek. De miért is van ekkora sikere, és hogyan használhatjuk ezt a természet ihlette színt a mindennapokban?