Egyéb kategória

Walk and talk, rágó és elegendő alvás – kalóriaégetés a sporton túl

Ha meg kell neveznünk az ellenséget, mi csajok biztosan rávágjuk, hogy a kalóriák – amiket bevinni ugyan könnyű a szervezetünkbe, azonban megszabadulni tőlük már nehezebb feladat. Futás, gyaloglás, lépcsőzés és heti 3-4 edzés kell hozzá, hogy kínkeservesen elégessük legalább egy részét. A kérdés már csak az, hogy tuti csak így működik? A válaszom: nem. Nem a sport az egyetlen út, hogy felvegyük velük a harcot!

vous - 2017.12.09.
Walk and talk, rágó és elegendő alvás – kalóriaégetés a sporton túl

Nyilván a mozgás az, amivel a leghatékonyabban égethetjük ezeket, de számtalan más – mellék – út is létezik, amit bevethetünk ellenük. Összegyűjtöttem nektek néhányat!

Aludjatok sokat

Az ajánlott napi mennyiség felnőtteknél: 7–9 óra, amit tudom, nehéz kivitelezni, de elengedhetetlen ahhoz, hogy kipihentek és egészségesek maradjatok. A kevés alvás lassítja az anyagcserét! Azok, akik alacsonyabb tápértékű élelmiszereket fogyasztanak, állítólag rosszabbul is és kevesebbet is alszanak, sőt állítólag jóval kevesebbet is mozognak. Tehát egyetek teljes értékű ételeket, és aludjatok sokat!

csipkerózsika

Ha Csipkerózsika ennyit aludt, depressziósan ébredt? Avagy mennyit aludjunk, hogy egészségesek maradjunk?

Tudjátok, hogy mennyi az ideális alvásidő? És hogy számotokra mi lenne az? Kipihenten ébredtek reggelente? Kevesebbet alszotok, mint kellene, esetleg jóval többet? Vajon melyikkel ártotok többet a szervezeteteknek? Ártotok vele egyáltalán? Mi számít többet: a mennyiség vagy a minőség? Utánajártam!

Egyetek rostokat

Mivel a szervezetetek számára ezek megemésztése jóval több időt vesz igénybe, tovább érzitek majd a teltségérzetet, így elkerülitek a felesleges nassolást.

Kávézzatok

Több kutatás is bizonyítja, hogy a koffein megnöveli az elégetett kalóriák számát, és persze ugyanez igaz a zöld teára is – ami olyan növényi, vegyi anyagokat tartalmaz, amelyek a koffein mellett szintén felgyorsítják az emésztést. Azért ügyeljetek rá, hogy ne vigyétek túlzásba. Tudjátok: mindent csak mértékkel!

Forrás:
Depositphotos

Egyetek – szintén – mértékkel

Nem lehet elégszer hangsúlyozni a „gyakran, keveset” elvét. A képlet egyszerű: minél többször esztek kis adagokat, a szervezeteteknek annál többször kell megdolgozni a lebontásukon – mindegy, hogy ugyanannyi kalóriát visztek be 1-2 étkezéssel, mint 5-tel. A lényeg, hogy többször dolgoztassátok meg a szervezeteteket.

Igyatok – sokat

Ha nem isztok elég folyadékot – természetesen itt nem a cukros üdítőkre gondolok –, az anyagcserétek lelassul. Ha viszont megfelelő mennyiségű vizet visztek be a szervezetetekbe, akár 30%k-al is felgyorsíthatjátok ezeket a folyamatokat.

víz

Ne csak együnk, igyunk is – vízkisokos kezdőknek és haladóknak, ünnepekre és hétköznapokra

Az emberiség – szerintem – két csoportra osztható: azokra, akik ügyelnek arra, hogy megfelelő mennyiségű vizet vigyenek be a szervezetükbe, és azokra, akik nem, viszont szeretnék a másik tábort erősíteni. Nekik segítünk most, hogy hogyan igyanak tudatosan, emellett pedig adunk pár tippet, hogy mikor, mihez, milyen vizet, és hogyan érdemes fogyasztani – mert bizony ez sem mindegy!

Szedjetek vitamint

Vizsgálatok mutatták ki, hogy a D-vitamin-hiányos nők sokkal nehezebben szabadulnak meg a feleslegüktől, mint vitaminszedő, illetve D-vitamint a szervezetükbe juttató társaik.

Forrás:
Depositphotos

Reggelizzetek

Ezt sem lehet elégszer hangsúlyozni, de most már egy új okot is tudunk arra, hogy milyen fontos a napi első étkezés! Ha már kora reggel táplálékot juttattok a szervezetetekbe, a gyomrotok jeleket ad az agynak, hogy kezdheti a zsírégetést – még akkor is, ha csak a napi rutinmozgásokat – például hogy elmentek a-ból b-be – végzitek el.

Hordjatok lapos sarkút

Ebben ugyanis jóval könnyebben és gyorsabban tudtok közlekedni – ergo: kalóriát égettek.

Időközönként hordjatok magas sarkút is

Így a vádli- és combizmokat is megdolgoztatjátok néha-néha.

Walk and talk

A pasim egyik kedvenc „szórakozása”, hogy mikor telefonál, fel-alá mászkál a lakásban – engem ugyan az őrületbe kerget vele, de ezzel a sétálgatással kalóriát éget el, és láthatóan még élvezi is. Ha lekötözném, talán nem is tudna már telefonon beszélni…

Forrás:
Depositphotos

Húzzátok ki magatokat

Amellett, hogy így karcsúbbnak tűntök, megdolgoztatjátok vele a hasizmotokat!

csoki

A legjobb dolog, amivel kiválthatjátok a csokit – ráadásul ingyen van!

"Amilyen könnyed témának tűnik, a tudomány annyira komolyan kutatja a humor fogalmát, azonban eddig még nem fedezték fel a tökéletes vicc receptjét. Rengeteg kutatást végeztek, viccek ezreit vizsgálták, hogy megértsék a mögöttük rejlő felépítést, azonban egységes elmélet eddig nem született. Nem is csoda, hiszen számtalan formája van, és ezeket használjuk is nap mint nap."

Nevessetek

Ennél könnyebb és jobb módja talán nincs is a kalóriaégetésnek! Napi negyed óra nevetéssel akár 50 kalóriától is megszabadulhattok.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Végre hazánkban is kapható a nagyobb élelmiszerüzletekben a visszaváltható cserepalackos ásványvíz
Világ
Végre hazánkban is kapható a nagyobb élelmiszerüzletekben a visszaváltható cserepalackos ásványvíz
vous - 2024.04.22.
A fenntartható ásványvízfogyasztás iránt egyre növekszik a kereslet Magyarországon. Eközben az év elején bevezetett visszaváltási rendszer akadozik, a beszerelt automaták többsége szinte üres. Az első negyedév alatt emiatt csak PET-palackból 400 millió fogyhatott el, amelynek kétharmada nem hasznosul újra. A környezettudatosság szempontjából így fontos állomás, hogy az első cserepalackos ásványvíz áprilistól az Interspar és a Príma szelektált üzleteiben is országszerte kapható. Az átlagosan 25-ször újratölthető palackos Oonly ásványvizet január közepén kezdte el gyártani pannonhalmai üzemében a magyar márka, amely a jelenleg ismert egyik legkörnyezetkímélőbb megoldás a hazai piacon.

Otthon

Minőségi és dizájnos bútorok az otthonokba, bel- és kültérre
Otthon
Minőségi és dizájnos bútorok az otthonokba, bel- és kültérre
vous - 2024.03.28.
Otthonaink berendezése mindig egy izgalmas, ugyanakkor embert próbáló, jelentős költséggel járó feladat, amely meghatározó a stílus és a kényelem szempontjából, így körültekintést, megfontolást igényel.