Világ

Az Alkonyat Renesmee Cullenjét alakító színésznő meseszép hölgy lett

Öt éve debütált a Twilight utolsó része a mozikban. Ekkor láttuk utoljára a bájos kislányt, Renesmee Cullent. A karaktert alakító színésznő, Mackenzie Foy már 17 éves és gyönyörű fiatal hölgy lett belőle.

vous - 2017.11.17.
Az Alkonyat Renesmee Cullenjét alakító színésznő meseszép hölgy lett

Mackenzie Foy 11 éves volt, amikor kiválasztották Renesmee Cullen szerepére, de előtte sem volt számára ismeretlen a rivaldafény. Négyéves kora óta modellkedik, olyan márkákkal dolgozott együtt, mint a  Ralph Lauren, a Guess vagy a Gap. 

A hírnevet egyértelműen Renesmee Cullen megformálása hozta el neki az Alkonyat – Hajnalhasadás 2. részében. Játékáért egyébként két Arany Málna díjat is kapott. 2014-ben viszont megkapta a fiatal Murph szerepét a Csillagok között című filmben, amiért már négy elismerő jelölést is kapott. 

alkonyat

Így lesz a szerelemből szánalom – ezt hozta ki belőlünk Edward Cullen az évek alatt

Emlékszem, mikor 2008-ban, 15 évesen elmentem három barátnőmmel a helyi moziba, ahol egy új vámpíros filmet vetítettek. Csak szimplán ki akartunk kapcsolni egy filmmel, ami történetesen akkor épp az Alkonyat volt. A többi pedig, már ti is jól tudjátok, történelem. Jött a hiszéria és a fanatizmus és évekig ment a vita, hogy Robert Pattinson vagy Taylor Lautner a világ legjobb pasija. Miért tartjuk ma már szinte gáznak az „ifjú” Cullent?

Nem meglepetés, hogy gyönyörű hölgy lett a kis Renesmee-ből, mutatunk róla pár képet, így néz ki most! 

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
Világ
Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
vous - 2023.05.23.
Mutasd meg, hogy neked mit jelent a BudaPart! Szívesen töltesz időt a BudaParton, itt élsz vagy épp itt dolgozol? Most itt a lehetőség, hogy megörökítsd kedvenc pillanatod vagy hangulatod! Május 22-én, hétfőn indul a „Nekem a BudaPart...!” fotópályázat, ahol három témában mutathatják be a városnegyedet a pályázók, a legizgalmasabb 50 fotóból pedig kültéri pop-up kiállítás készül, mely ingyenesen lesz látogatható a nyár folyamán.

Otthon

Milyen tolóajtók közül választhatunk?
Otthon
Milyen tolóajtók közül választhatunk?
vous - 2023.06.01.
Az emberek többsége olyan lakásra vagy házra vágyakozik, ahol valóban otthonra találhat. A modern lakberendezési irányzatokban a praktikus, esztétikus és energiahatékony lakberendezés kiemelten fontos, de gyakran szembesülünk a hely szűkösségével. Az alábbiakban néhány megoldást tekintünk át, amelyek egyszerűbbé és modernebbé változtatják mindennapjainkat, miközben a lakásunk is letisztultabb megjelenést kap.