„Halló, 112? Kérem, segítsenek, végzős lettem! – a fejemben ez volt az első telefonhívás, amit az utolsó tanévem első napján megtettem, pedig akkor még fogalmam sem volt pontosan, hogy mibe csöppenek” – kezdi történetét Zsófi, aki a VOUS vendégszerzői felhívására jelentkezett. A következő sorokban Fűtő Zsófi cikkét olvashatjátok.
Legyél te is a VOUS vendégszerzője!
Van jó témátok? LEGYETEK A VOUS VENDÉGSZERZŐI!
A VOUS-lányok olvasói cikkeket keresnek, segítsetek megtalálni a legjobbakat! 😉 Ha szívesen kipróbálnátok magatokat vendégszerzőként, van olyan történetetek, amit megosztanátok más nőkkel, akkor eljött a ti időtök!
A részletekről mindent megtudhattok ITT.
Azért valljuk be, bármennyire is szidjuk a gimit, a tanárokat, a tanulást, az iskolai éveinknek pont annyira nem akarunk véget vetni, mint amennyire könyörgünk évközben a szünetekért. Kisebb korunkban még várjuk a következő éveket és a bennük rejlő ismeretlent, nagyobbként meg eljutunk addig, hogy csak túl akarjuk élni a mindennapokat – mindaddig, amíg derült égből villámcsapásként nem ér minket az utolsó év és a felismerés: hamarosan kirepülünk.
De vajon mi jellemzi egy mai magyar végzős diák életét? Leginkább három dolog:
tanulás, szórakozás és az a bizonyos „na és merre tovább?” kérdés, aminek hallatán már a hátamon is feláll a szőr.
Sőt, legszívesebben fognám az összes cuccomat, és nomád életmódba kezdenék.
Az utolsó év maga a rohanás: faktok, szalagavatópróbák, normál órák, különórák, érettségi-előkészítők, nyelvvizsga-tanfolyamok, érettségik, pontszámok kalkulálása – mindezt azért, hogy lehessünk valakik. De hogy kik és hogyan? Arra senki sem adott még elfogadható választ.
Próbálunk minden napot kiélvezni, minden apró ünnepet megünnepelni, emlékeket gyűjteni, mert tudjuk, hogy minden az utolsók egyike. Utolsó osztálykirándulás, utolsó osztálykarácsony, utolsó osztályfőnöki – meg amúgy is végzősök vagyunk, megtehetjük, megérdemeljük. Közben arról beszélgetünk, mennyi mindent kellene megtanulnunk, aminek a későbbiekben (mondjuk az egyetemen és úgy az életben) semmi hasznát nem fogjuk venni – annak ellenére, hogy még azt sem tudjuk, merre akarunk továbbmenni. Emellett bárhogy próbálkozunk, az előírt tananyaggal is le vagyunk maradva körülbelül kilencedik óta – mindenből.
Útravaló a nagybetűs élethez: 9 tantárgy, ami fontosabb, mint ami a mai órarendekben van
„Mi a világ legrövidebb könyve? Az amerikai kultúra.” Elég ronda vicc, de azért sokan röhögünk rajta. A tévhittel ellentétben azonban az amerikai iskolarendszer nem suttyókat nevel, akiknek fogalmuk sincs, mi Franciaország fővárosa, hanem egyszerűen gyakorlatiasan áll a dolgokhoz: a periódusos rendszer bemagolása helyett itt a kémiaóra inkább a kísérletekről szó. Ez a fajta gyakorlatiasság az, amit a legszívesebben átvennék tengerentúli barátainktól, méghozzá a következő új, fontos – saját fejlesztésű – tantárgyak képében… A cikk folytatását ITT keressétek!
A februártól és a májustól már előre rettegünk, hiszen ez a két hónap „dönt” el mindent, az akkori teljesítményünk határoz meg minket a későbbiekben. Az egyetem, a továbbtanulás kérdése ott lebeg a szemünk előtt, de egyre inkább úgy érezzük, kicsúszik alólunk a talaj. A szívünk és a pénztárcánk között kell döntenünk és félünk, mi lesz, ha álmaink iskolája mégsem váltja be a hozzá fűzött reményeket.
Mi lesz, ha elbukunk? Ha el is végezzük az egyetemet, pontosan mi is lesz velünk? Marad hely nekünk is az Y generáció mellett annál a bizonyos asztalnál? Kell ez nekünk egyáltalán? Mennyit vagyunk képesek adni és feladni?
Mert ez az igazság – fogalmunk sincs, fogalmam sincs, mit akarok kezdeni az életemmel. Tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Amit tudunk a világról, azt többnyire a könyvekből, de legfőképp az internetről tudjuk, miközben nekünk több kell. Élni akarunk, tapasztalatot szerezni, világot látni és közben minden percet kiélvezni.
