„Talán lehet valami a közismert babonában, miszerint aki a menyasszony csokrát elkapja egy esküvőn, az lesz a következő a sorban. Sosem gondoltam volna, hogy ez a kissé közhelyes, elcsépelt, ám kedves és népszerű szokás az én életemet is alakítja majd” – kezdi történetét Renáta, aki a VOUS vendégszerzői felhívására jelentkezett.
2015 augusztusában ismertem meg a vőlegényemet a mai, trendinek számító, mobiltelefonos társkereső app segítségével. Ezt a tényt egy percig sem tagadtuk le senki előtt, sőt nagyon örülök annak, hogy mi is egy pozitív példa lehetünk azok számára, akik félve vagy egyáltalán le sem töltik az alkalmazást. Bátran próbáljátok ki, nem mondom, számolni kell az érdekes és felejthetetlen randikkal, de legalább lesznek maradandó sztorik a barátnők számára is. És ki tudja… lehet, pont ott bujkál valahol az igazi is.
Ugrojunk az izgalmas részre: idén júniusban kaptam el azt a bizonyos csokrot – életemben először. Igaz, most aktívan küzdöttem is érte: utólag a lassított felvételen láttam csak igazán az elszántságot az arcomon. Majd augusztusban, egy héttel a második évfordulónk után a nagy kérdést is feltették számomra: „Hozzám jössz feleségül?” – hangzott el, és hiába, ha az ember lánya egyszer racionális, akkor bizony minden helyzetben az. Ezt a tulajdonságot nem lehet csak úgy levetkőzni, még egy ilyen szituációban sem.
Elárulom: ha a kérdés szinte hidegzuhanyként ér titeket, bizony sok kérdőjel elárasztja a fejeteket. A közös eltöltött 2 év talán mégsem olyan sok? Biztosan minden apró részletet, tulajdonságot megismertem már a másikban?
Máris ilyen komoly nővé értem, hogy megkérjék a kezemet? Egy egész élet együtt? EGYÜTT.
Persze a válaszban egy percig sem kételkedtem. Amennyi amerikai, romantikus vígjátékban megnéztem már ezt a jelenetet, konkrét elképzelésem is volt erről a pár percről. Mégis egyedi volt… csak a miénk.
A könnyek, a sírás, a számomra teátrális sikítás elmaradt.
Csak csendben, a vőlegényem ölében ülve éltem meg a pillanatot. Mindezt a késő nyári lemenő nap fényében, egy kis elhagyatott, Szépasszony-völgyi borospince betonpadocskáján. Másnap és harmadnap milliószor néztem a bal kezemre és a csillogó gyűrűre, ami nem hagyta, hogy akár egy pillanatra is elfelejtsem: menyasszony lettem.
Úgy vélem, fontos, hogy a párunkkal mindenről tudjunk beszélni: a bánatunkról, az örömünkről, a félelmeinkről. Szerencsésnek érzem magam, hogy ezt a fajta „menyasszony-parát” és kétségeimet neki is elmondhattam és ezzel a beszélgetéssel minden félelmem elszállt. Mire a családunkkal és a barátainkkal megosztottuk személyesen is a jó hírt, már teljesen át tudtam adni magam az érzésnek és felfogtam azt, hogy mi is történt az elmúlt pár napban. Minél többször gondoltam rá, annál inkább természetesnek hatott és boldogan vetettem bele magam az esküvői inspirációk gyűjtésébe és a részletek megtervezésébe.
Lányok, szuper dolog ez a menyasszonylét, az azt követő szervezkedés és a gyűrű büszke viselése is, munka, vezetés, bevásárlás vagy akár egy cikk megírása közben is. Egyszerűen nem megy ki a divatból. És különben is: már kislánykorunk óta a menyasszonyságra készülünk, mitől ijednénk meg most, nemde?
Legyél te is a VOUS vendégszerzője!
Van jó témátok? LEGYETEK A VOUS VENDÉGSZERZŐI!
A VOUS-lányok olvasói cikkeket keresnek, segítsetek megtalálni a legjobbakat! 😉 Ha szívesen kipróbálnátok magatokat vendégszerzőként, van olyan történetetek, amit megosztanátok más nőkkel, akkor eljött a ti időtök!
A részletekről mindent megtudhattok ITT.
