A vasárnapi Sztárban sztár adásában még mindig nem volt feledhetetlen produkció – már nagyon várjuk, mikor indul be igazán a show – ,ettől függetlenül kedvenceink vannak. A legutóbbi adásban azonban mégsem ők vitték a show-t.
Szerintem a legnagyobb baj a Sztárban sztárral, hogy nem túl kreatívak a szerkesztők. Igaz, hogy ez már az 5. évad, de eddig javarészt évadról évadra ismétlődnek a megformálandó sztárok csak más dallal. Azt se felejtsük el, hogy rajtuk múlik, melyik hazai híresség milyen dalt kap, szóval igencsak tudják befolyásolni a műsort, nem mindig igazságosan.
Tehetségkutatóban feltűnt előadók első szereplései: álló- és hullócsillagok
Faktor napunk alkalmából muszáj megemlékeznünk a legtehetségesebb és a legtehetségesebbnek gondolt, tehetségkutatókban feltűnt énekesekről. Mennyi tehetség, minimum annyi, mint az első mondatomban. A két legtermékenyebb énekesműsor kétségkívül a Megasztár és az idén a 7. évadját kezdő X-faktor. A 2000-es évek elején ezek a show-k úgy termelték az énekeseket, mint a gyártósor a csokiskekszet.
Mindezek ellenére a produkció működik, még akkor is, ha egy kicsit elfáradt már – mi itt a szerkesztőségben kifejezetten imádjuk a műsort. Vannak kedvenceink, azonban a harmadik adásban nem ők nyűgöztek le. Mutatjuk, mely produkció tetszett a legjobban és azt is, hogy ki volt a kieső.
Berkes Olivér – Origo
Oláh Gergő – Bocsássa meg nekem a világ
Kollányi Zsuzsi – Sorry
A harmadik adásban pedig Csézy esett ki, aki Elvis Presley-ként lépett a színpadra
Nektek ki volt a kedvencetek?