Azt, hogy mi számít giccsnek, nehéz megmondani. Általánosságban a művészetek eszközeit használó, a művészet látszatát keltő, többnyire kereskedelmi természetű és célú alkotásokat foglal magában – a Wikipédia szerint. És erősen szubjektív – szerintem. Akárki akármit mond, én nagyon szeretem, emiatt sokszor nem is giccsnek – már-már inkább gegnek látom őket. Azokat a szuper lakásdekorációnak vagy divatkiegészítőnek szánt aranyszínű bogarakat meg pláne nem látom giccsesnek, amelyeket a napokban készítettem. Szerintem ti is imádni fogjátok!
„Belénk ivódott, hogy a giccs rossz dolog” – de mi van, ha mégsem az?
Sokszor túl komolyan vesszük magunkat, sőt a lakásunk berendezését is. Úgy érezzük, egy-egy vicces, bohókás tárgytól gyerekes hatást keltene. Pedig ez nem igaz. Példaként gondoljatok az öltözködésre. Hány színes, mintás, figurás póló van a szekrényetekben? Hordjátok is őket, igaz? Magas sarkúval, élénk rúzzsal és körömlakkal? Jól teszitek! Mert így működik tökéletesen az összhatás. Ezekkel a kiegészítőkkel és sminkekkel párosítva ugyanis szuper egyensúlyt hozhattok létre. Ez pedig ugyanannyira fontos a lakberendezésben, mint az öltözködésben.
Hogy miért?
Mert vicces, szép, dekoratív, olcsó, kreatív, könnyen elkészíthető és számtalan módon felhasználható. Az így elkészült figurákat alkalmazhatjátok asztaldísznek, faldekorációnak, de egy kis további bütyköléssel akár kitűző vagy kulcstartó és készülhet belőle. Az ügyesebbek hajpántra, karkötőalapra, szalvétagyűrűre és még megannyi más szuper dologra is rögzíthetik. De most nem is szaporítom tovább a szót, lássuk, hogyan készíthetitek el az alapfigurákat.
Amire szükségetek lesz
Eszközök
Elkészítése
Fektessétek egy papírra a figurákat, fújjátok le az egyik felüket, majd ha megszáradt, a másikat. Mindig a festékesdobozra írt használati útmutató szerint járjatok el, tartsátok be a száradási időt, és persze a szabályokat, melyek szerint kizárólag szabadtéren dolgozzatok a festékkel, és/vagy használjatok maszkot.
További DIY-ötleteket a linkre kattintva találtok.
Innentől kezdve gyakorlatilag rajtatok áll, hogyan díszítitek. Én ragasztottam nekik szemeket strasszkövekkel, csíkokat festettem a hátukra körömlakkal, és lekentem ragasztóval a szárnyaikat, potrohukat, amit egy ecset segítségével leszórtam csillámporral.