Viszlát, nyár! Helló, évkezdés! Bármennyire is kiégtetek tavaly, most többnyire újult erővel vetitek bele magatokat az iskolás hónapokba – nem csoda, hogy ilyenkor rengeteg (sokszor teljesíthetetlen) fogadalmat is tesztek. Tegye fel a kezét, aki még nem futott bele ezekbe!
„Az előző félévnek vége lett úgy, ahogy, de mostantól minden más lesz!” – ugye, hogy ti is mennyiszer ígértétek ezt meg magatoknak? Aztán a lelkesedés (jó esetben) maximum egy hónapig tartott, amíg elegetek nem lett a koránkelésből, a dolgozatokból vagy zéhákból és úgy általában: az egész iskolából. De persze ki tudja, talán idéntől minden más lesz!
Ezentúl minden nap időben felkeltek
Kitaláljátok, hogy tíz perccel korábbra állítjátok az órát, hogy minden nap kifogástalanul nézzetek ki. Kitaláljátok, hogy előző nap összeállítjátok, mit fogtok viselni másnap. Aztán pár nap és azon kapjátok magatokat, hogy már ötödszörre nyomjátok vissza a szundit. (Mondjuk nekünk szerencsére ilyen esetekre is vannak tippjeink.)
Ezentúl nemcsak vizsgaidőszakban, hanem év közben is tanulni fogtok
Elhatározzátok, hogy minden óra előtt átismétlitek az anyagot, de a lelkesedés maximum az első óráig tart ki – utána már jegyzetelni sem lesz kedvetek.
Ezentúl minden órára rendesen bejártok…
Kivéve, ha előadás, kivéve, ha olyan gyakorlat, amin nincs katalógus és kivéve, ha nem reggel nyolckor kezdődik.
…és rendesen jegyzeteltek
Szép füzeteket és rengeteg színes kiemelőfilcet vettetek, amelyek az első hét után szomorúan fognak kallódni a táskátok mélyén.
Nincs többé buli hétköznap
Na jó, csak most az egyszer utoljára…
5 hiba, amit mindenki elkövet az egyetemi évek alatt
Biztos ti is rengetegszer hallottátok már, hogy az egyetemen eltöltött évek életetek legszebb időszaka, hiszen ilyenkor abban a kivételezett helyzetben vagytok, hogy bár felnőttek vagytok, mégis alig nyomja a vállatokat igazi felelősség. De biztosan olyan jó ez?
A cikk folytatásáért KATT >>