Egyéb kategória

Leleményes spanyol „sólet” csicseriborsóval – cseréptálban sütve

Aki járt már Spanyolországban, minden bizonnyal találkozott már a cocido madrileno – vagy csak simán cocido – nevű húsos-csicseriborsós fogással, ami az egyik nemzetinek számító ételük. Hagyományosan nagy mennyiségben és agyagtálban készítik, a sütőben párolják-főzik ízletes, tartalmas, fűszeres fogássá.

vous - 2017.08.25.
Leleményes spanyol „sólet” csicseriborsóval – cseréptálban sütve

Ha valamihez hasonlítanunk kéne, akkor bizony a cocido a sólet rokona, és ugyanúgy a zsidó konyhából került át a spanyolba. A középkori gyökerekkel bíró szefárd fogás születése – a sólethez hasonlóan – annak köszönhető, hogy a vallás szabályai szerint nem lehet dolgozni, így főzni és tüzet gyújtani sem szombaton.

Olyan étellel kellett készülni az ünnepnapra, ami lassan, akár egy éjszaka alatt fő meg, és másnap délig sem hűl ki.

A csicseriborsó és az agyagtál, a jól megrakott, majd lassan kihűlő kemence pedig tudta ezt. Az ízletes fogás meghódította a spanyol konyhákat is, idővel sertéshús, kolbász is került az ételbe, és nemcsak azért, mert a spanyolok ezt szerették, hanem a 15. és 16. század alatti zsidóüldözések alatt a sertéshús fogyasztásával tudták igazolni, hogy ők nem zsidók.

A cikk itt még nem ér véget, a folytatásért kattintsatok a Cookta oldalára!

Forrás:
Depositphotos
Ajánlott cikkek