Egyéb kategória

Furfangos legények mindenhol vannak: portugál kőleves, pont úgy, mint a mesében

A kőleves meséje valószínűleg mindenkinek ismerős, de azt kevesen tudják, hogy Portugáliának ez az egyik nemzeti étele, és gyakorlatilag ugyanaz a történet ihlette, amit a magyar népmeséből mi is ismerünk. Ez is bizonyítja, hogy szegény, de furfangos legények mindenhol vannak.

vous - 2017.08.05.
Furfangos legények mindenhol vannak: portugál kőleves, pont úgy, mint a mesében

A sopa de pedra, vagyis a kőleves egy népszerű, sűrű és kiadós babos-húsos leves, és a Lisszabontól északkeletre található Almeirim városkához köthető, legalábbis a portugál néphagyomány szerint. A legenda szerint a háborúból megtérő éhes szegény legénynek senki nem adott enni, így annyit kért, hogy adjanak neki helyet és egy edényt, ahol kőlevest tud főzni.

A megmosott követ feltette főni, majd a fukar helyiektől egy kis ezt-azt kicsalt, hogy finomabb legyen a leves, amiből majd természetesen őket is megvendégeli

– éppen úgy, mint a mi mesénkben. 

Gazdag egytálételnek is beillik, és csak nagy adagban érdemes készíteni – már ha az „eredetinek” tartott receptnek állna neki valaki, abba ugyanis csupa hosszan fővő alapanyag kerül. A bab a főszereplő, amit sertéshússal, többféle egész kolbásszal és malacfüllel!! főznek órákon át, amíg minden megpuhul. A húsféléket ekkor kiveszik és feldarabolják, a levest pedig krumplit és ízlés szerint más zöldséget hozzáadva készre főzik.

A cikk itt még nem ért véget, a folytatásért kattintsatok a Cookta oldalára!

Forrás:
Depositphotos
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

5 dolog, ami miatt kislányként szívből gyűlöltétek a húsvétot
Világ
5 dolog, ami miatt kislányként szívből gyűlöltétek a húsvétot
vous - 2025.04.15.

Nem tudom, mikor, de az már biztos, hogy tönkrevágtuk a húsvétot. Nem ünneplünk már otthon, a hagyományok kiveszőben vannak, és azt sem tudnám már megmondani, mikor kezdtek zárt ajtókon kopogtatni a locsolkodók, de az biztos, hogy ez vezetett ahhoz, hogy a locsolók is inkább wellnesshétvégére mentek húsvétolás és locsolkodás helyett. 

Otthon

A WPC burkolat nemcsak szép és tartós, hanem környezetbarát is
Otthon
A WPC burkolat nemcsak szép és tartós, hanem környezetbarát is
vous - 2025.04.18.
Nőként előszeretettel tervezgetünk, ötletelünk, ha a belső terek kialakításáról vagy épp felújításáról van szó. Ugyanakkor legalább ekkora energiát érdemes fordítani a kültéri területekre is, különösen ha például egy teraszt is ki szeretnénk alakítani magunknak, amit az igényeink szerint tudunk használni.