Egyéb kategória

Horoszkópelemzés: kellenek a mélypontok az előreinduláshoz

Kellenek. Az élet rákényszerít. A Jupiter–Plútó kvadrát harmadjára és egyben utoljára ismétlődik, a legutóbbi tavasszal volt. Az utolsó általában a legdinamikusabb, a legerőteljesebb „lökés” a változtatásra. A Plútó esetében ez a „most vagy soha”. Mindaz, amit nem akartunk látni, mostanra láthatóvá vált, a folyamat csúcsán vagyunk. Az, hogy  ez milyen irányt vesz, múlik azon is, hogy képesek voltunk-e belátni a saját hibáinkat is és abból tanulva új lehetőségek felé elmozdulni.

vous - 2017.08.04.
Horoszkópelemzés: kellenek a mélypontok az előreinduláshoz

Amit a Plútó megérint, annak változnia kell, méghozzá drasztikusan. Mindaz, amit a Jupiter és a Nyilas jegye jelöl a születési horoszkópunkban, mély átalakuláson megy keresztül. Ezen a területen kell a látókörünknek, a hitrendszerünknek átalakulnia – ez a folyamat egyébként már tart 2015 óta a Szaturnusz Nyilas jegybe lépésétől. A Nyilas jegyét uraló Jupiter alapvetően lelkes és célorientált, tehát a jövőbeni céljainkban is az új perspektívák megtalálása hozhat növekedést, gyarapodást, nagy áttöréseket.

De csak akkor, ha intenzíven tesszük.

horoszkóp

A nagy horoszkópcikk – minden, amit tudni akartatok a csillagjegyetekről! 

Ha valami, az asztrológia bizony az a téma, ami sok emberből heves érzelmeket vált ki: a csillagjegyekkel foglalkozó tudományt vagy imádni vagy utálni lehet, arany középút nincs. Ha ti azonban szívesen olvasgattok és tudtok meg érdekességeket a horoszkópotokról, jó helyen jártok – ebben a cikkben kiderül, kinek mit rejtenek a csillagok! 

Például ha a X. ház a Nyilas jegyében kezdődik, a karrier és a hosszú távú célok megújulva, más felfogásban, életszemléletben alakulhatnak. Egy korszak lezárul. Különösen igaz ez, ha valakinek az aszcendense Nyilas.

A cikk folytatását ide kattintva olvashatjátok el.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

5 dolog, ami miatt kislányként szívből gyűlöltétek a húsvétot
Világ
5 dolog, ami miatt kislányként szívből gyűlöltétek a húsvétot
vous - 2025.04.15.

Nem tudom, mikor, de az már biztos, hogy tönkrevágtuk a húsvétot. Nem ünneplünk már otthon, a hagyományok kiveszőben vannak, és azt sem tudnám már megmondani, mikor kezdtek zárt ajtókon kopogtatni a locsolkodók, de az biztos, hogy ez vezetett ahhoz, hogy a locsolók is inkább wellnesshétvégére mentek húsvétolás és locsolkodás helyett. 

Otthon

A WPC burkolat nemcsak szép és tartós, hanem környezetbarát is
Otthon
A WPC burkolat nemcsak szép és tartós, hanem környezetbarát is
vous - 2025.04.18.
Nőként előszeretettel tervezgetünk, ötletelünk, ha a belső terek kialakításáról vagy épp felújításáról van szó. Ugyanakkor legalább ekkora energiát érdemes fordítani a kültéri területekre is, különösen ha például egy teraszt is ki szeretnénk alakítani magunknak, amit az igényeink szerint tudunk használni.