Néha minden jó és minden összejön. Ilyenkor sok a mosoly, az érintés, a pillangók repkednek a hasatokban. Egyperces arról, amikor tudod, hogy jó ember mellett vagy.
Ma pont úgy láttalak téged, mint a romantikus filmekben azokban a jelenetekben, amikor az arcéleden megcsillan a nap fénye. Azokra a jelenetekre gondolok, amelyek alatt megszólal a zene, a dallamosabbik, lágy fajta, amitől aztán olvadóssá változik mindenki kedve. Én most is olvadok. Főleg, amikor a vakító fényből előbújik a mosolyod. Ettől úgy érzem magam, mintha a napsugár átszüremlene rajtam, és felmelegítené a mellkasom, a szívem, és megsimogatná a hátam.
Szavakká formálom ezt az érzést: jó helyen vagyok melletted.
Hálás vagyok ezért az érzésért. Tinédzserkoromban csak álmodtam róla, hogy nem csak a könyvszereplőimen keresztül fogom majd érezni ezt a megfoghatatlanul szép érzést, hanem lesz majd olyan valaki, aki majd kiváltja belőlem. Aztán lemondtam róla, amikor elváltak a szüleim. Azt is elfelejtettem, hogy valaha akartam ilyet érezni. Azt gondoltam, ez az érzés nem létezik, csak valaki kitalálta, hogy az élet forogjon a maga kis körforgásában.
Ez az érzés olyan az életnek, mint a fogaskerekeknek a gépolaj: hajtóerő.
Szüleim válása után nem nagyon hajtott semmi. Pont úgy mozogtam, mint azok a gépezetek, amelyek azóta járnak, amióta elindították őket. Nyikorgón, kötelességtudóan, automatizáltan. Meglepő, hogy egy válás átélése mennyire darabokra szed. Elveszi a hitet, kitöröl egy időszakot az életedből. Kihúzza a lábatok alól a talajt: összeomlik egy stabilnak hitt világ. Utána nehéz hinni bármiben is.
Mi az az #egyperces?
Fiktív történetek, amelyeknek van valóságalapja. Magamba szívom őket az utcán, a villamoson, a tanítási gyakorlaton, a szerkesztőségben, Budapesten és vidéken. Majd átdolgozom és elmesélem, hogy elgondolkodjatok, elgondolkodjunk, sírjunk, nevessünk.
Az összes #egyperces írásomat ide kattintva olvashatjátok.
Aztán jöttél te. És együtt felépítettünk egy új világot. Újra képes voltam hinni abban, hogy jó helyen vagyok valaki mellett. Ezt érzem minden mozdulatodból: amikor a derekamra teszed a kezed, vagy amikor a mosolyoddal kisimul a bennem összekócolódó csomó. A tetteidből, mint amikor megléped a fontos lépéseket, az olyanokat, mint a költözés. Amikor szavak nélkül is tudod, mi a bajom. Kérés nélkül teszel meg értem dolgokat.
És ilyenkor azt érzem, együtt lélegzünk, de nem szívjuk el egymás elől a levegőt. Azt érzem, a másik felem vagy, de közben tudom, hol vagyok én. Egyre gondolunk, de hallom a saját gondolataimat is.
Szimbiózisban élünk, mégis külön.
Egyszerűen csak jó helyen vagyunk egymás mellett.
