Egyéb kategória

A végén Vaslady leszek, vagy Wonder Woman – Ezért kezdtem személyi edzőhöz járni

Harminc fölött egy, kettő, na jó, négy évvel azért az ember lánya megérez olyan dolgokat, amelyekről eddig csak olvasott – vagy az én esetemben írt. Tényleg nehezebb felkelni reggel. Tényleg lassabban tűnnek el a karikák a szemem alól. Tényleg nem járatódik be olyan könnyen a csípőm, ropognak az ízületeim, fáj a hátam. Tényleg vannak ősz hajszálak, szarkalábak, puhul a bőr, illan a kollagén, indokolatlan úszógumik születnek a vékony testemen is. Sosem voltam sportos fajta, mindenféle mozgás távol áll tőlem, de harminc fölött és jó tíz év ülőmunkával a hátam mögött rájöttem: ez így nem fog menni. Úgy döntöttem, rendszeresen mozogni fogok, izmot építek, de legalábbis állóképességre gyúrok. Ehhez pedig személyi edzőhöz mentem.

vous - 2017.06.03.
A végén Vaslady leszek, vagy Wonder Woman – Ezért kezdtem személyi edzőhöz járni

A cikk írásának pillanatában épp péntek van, és túl vagyok az edzésemen.

5:45-kor keltem, felvettem az előre kikészített ruhámat.

6:00-kor megettem egy cukormentes müzliszeletet az épp elfogyott müzliszelet helyett egy banánt, mert éhgyomorra nem lehet edzeni. Megittam egy pohár vizet is. Az első alkalommal elfelejtettem időben inni, azt hittem, már a bemelegítéskor rosszul leszek a lötyögéstől.

6:15-re elkészítettem a reggelimet. Ez lehet zabkása vagy banános, fehéjas túró. Egyelőre csupa pedantéria vagyok, visz előre a lendület. (Nem, még nem kezdtem el proteinshake-et iszogatni edzés után, de az órám után fél órán belül muszáj ennem, így a reggelit viszem magammal.)

6:20-kor felkaptam az előre összekészített edzőcuccomat, és mint egy málhás szamár, elindultam a megállóba. Nem abba, amelyikbe szoktam, hanem a távolabbiba, így megvan a bemelegítés is. A troli majdnem a terem előtt tesz le. Ja, mert terembe járok, fura gépek közé, amelyekről eddig azt gondoltam, csak a gyúrósoknak valók, nem nekem.

Reggel héttől többnyire pasik emelgetnek olyan súlyokat, mint amilyen nehéz én vagyok.

Gondolom, mennyire vicces lehettem ma, ahogy fújtatok, prüszkölök, küzdök, majd néha pedig hisztizek a kétkilós súlyokkal a kezemben. Itt tartok: két kilónál karonként. Két hete a másfél kilós súlyoktól is remegett minden porcikám, nem csak a karom.

Forrás:
VOUS

Egyszer mertem ezekre a gyúrós pasikra nézni, de rájöttem, jobban járok, ha arra koncentrálok, hogy

  • összeszorítsam a fenekemet (lehetőleg mindig);
  • feszítsem a hasamat és a combomat (amikor csak lehet);
  • tartsam egyenesen a hátamat;
  • figyeljek a mozdulataimra (ez általában a gyakorlat első három pontjánál megy, aztán kiizzadom a koncentrációs képességemet);
  • lélegezzek jól, mert úgy könnyebb erőt kifejteni (nyilván, csak nekem marad a zihálás egyelőre).

Három hete járok, és nyilván már most szeretném látni, hogy nincsen konyhásnéni-karom, és az integetőhájamtól (igen, a vékonyaknak is van ilyen) is szeretnék mihamarabb elköszönni. De egyelőre nincsen látszatja az edzésnek. Inkább érzeteim vannak. Az első óra után is volt izomlázam, pedig azt egy állapotfelmérő beszélgetéssel kezdtük, miközben a futógépen gyalogoltam kényelmes tempóban.

Azóta különböző izmaimban és izomcsoportokban jelentkezett izomláz a legváltozatosabb időpontban, de pont ugyanolyan irritáló módon.

Két napja döcögve tudtam lemenni a lépcsőn a szerkesztőségből. Gyaloglás közben pedig magasabb fordulatszámra kellett kapcsolnom, mert úgy nem fájt annyira a farizmom. Ma sikerült kihengereznem, ami legalább annyira fájdalmas volt, mint maga az izomláz, de ez segített.

Fejlődni viszont határozottan fejlődök: már 30 másodperces plankinget tolok edzés végén, és általában bele is halok a végére, de ez mellékes. Talán hülyén hangzik, de három hét mozgás után is egészségesebbnek és fittebbnek érzem magam, mint előtte, pedig hol van még a nyár vége!

Az én bikinialakom ugyanis nyár végére vagy leginkább télre készül el, de kit érdekel? Nem ez a lényeg!

fűszer étel

Az egészséges táplálkozás nem csak néhány szuperélelmiszerből áll

Ha valaki életmódváltásra adja a fejét, elkezdi keresni, kutatni az információkat. Milyen mozgások vannak? Milyen edzéstípusok kiknek jók, mikor hatásosak? Mit és mennyit kell enni edzés után? És előtte? Hogyan jelez a szervezet, ha kimerült, ha tápanyaghiánya van? Akkor most együnk gyümölcsöt este, vagy ne? Ma már az Instagramon is jelen vannak olyan szakemberek, akikre érdemes odafigyelni.

Ebben a cikkben két Insta-dietetikust mutatok be.

Mi a célom ezzel az egésszel?

Ha rendszeresen olvassátok a VOUS-t, tudjátok, hogy tavaly a szerkesztőség egy futóversenyre készült fel sztárszerzőnkkel, Takács Nórával közösen. Akkor már megtapasztaltam, milyen érzés az, ha valaki rendszeresen mozog. Nekem például akkor:

  • rendszer került az életembe (aki korán szeretne kelni az edzés miatt, annak időben le kell feküdnie, különben nem lesz energiája);
  • jobb volt a közérzetem;
  • jobban bírtam a stresszt, könnyebben viseltem a terheket;
  • vonzóbbnak éreztem magam;
  • fittebb, energikusabb, rugalmasabb voltam – nem csak testi értelemben.

A futást tavaly abbahagytam, de pár hete újra elővettem a futócipőmet, mert vissza szerettem volna kapni mindezt. Emellett azt is tudom, hogy futással nem lehet izmot növelni, nem lehet minden izmot jól erősíteni, ezért szerettem volna személyi edzőhöz menni. A célom, hogy ne csak azért legyek Vaslady, mert fémrudakkal és csavarokkal van rögzítve a gerincem. De őszintén: azt sem bánom, ha a végén Wonder Woman leszek.

Forrás:
VOUS

Kinek van szüksége személyi edzőre?

Egy pillanatig elgondolkodtam azon, luxus-e a személyi edző, vagy meg tudnám oldani a gyakorlatokat csoportos edzéssel, vagy otthon, a tele töltött ásványvizes flakonokat emelgetve és néhány gumiszalaggal felvértezve.

Arra jutottam, hogy meg tudnám oldani, de nem akarom.

Nekem arra van szükségem, hogy valaki személyre szabottan hajtson (a csoportos hajtást nem szeretem, csoportos órákra sosem mennék), csak velem foglalkozzon, személyre szabja az edzésemet, és segítsen abban, hogy szakszerűen végezzem a gyakorlatokat, hogy tényleg fejlődjek, és lehetőleg ne tegyek kárt magamban.

Nem mindenkinek van szüksége személyi edzőre, de vannak olyan helyzetek, amikor érdemes átgondolni a személyi edző jelenlétét. Ilyen például, ha…

  • szeretnétek időt spórolni, mert nem akarjátok a netet bújni, hogy megtudjátok, egy teremben melyik gép mire való, hogyan kell magatokat terhelni, melyik izom fejlődéséhez milyen gyakorlatokat érdemes végezni;
  • hiteles információkra vágytok a testetekkel, annak fejlődésével kapcsolatban;
  • motivációra, támogatásra van szükségetek, és persze valakire, aki betartatja veletek, hogy tényleg tízszer emeljétek fel a súlyt, ne csak nyolcszor;
  • átrugdos benneteket a fájdalomküszöbön, és csak azért is kipréseltek a kedvéért még 3 ismétlést.
Inspiráló Instagram-profilok azoknak, akik szeretnének életmódot váltani

Inspiráló Instagram-profilok azoknak, akik szeretnének életmódot váltani

Egy ideig rendszeresen írtam olyan cikkeket – nem a VOUS-ra –, amelyekben elmeséltük, hogy egyik vagy másik sztár hogyan diétázik, mit eszik, mitől fogy. Egyszóval: hogyan néznek ki olyan csodálatosan, ahogyan mi valószínűleg sosem fogunk? A divatdiéták ideje lejárt, a sztárokat pedig felváltották a hús-vér emberek, akiket a közösségi oldalakon követhetünk. Ők inspirálhatnak arra, hogy életmódot váltsunk, mert ha nekik sikerült, akkor nektek is sikerülhet. Olvassátok tovább a cikket IDE kattintva!

Hogyan válasszatok személyi edzőt?

Olyan edzőt válasszatok, aki…

  • szakképzett;
  • állapotfelméréssel kezd, és alaposan kikérdez benneteket arról, mit sportoltatok, mennyit mozogtok, hogyan étkeztek, milyen káros szenvedélyetek van, mi a célotok, mert tudnia kell mindent, amivel felépítheti az utat;
  • edzés közben nem csetel, kinyomja a telefont, végig ott van mellettetek;
  • és ha már ott van mellettetek, akkor bizony van, hogy segít lenyomni a sorozatot, emeli kicsit a súlyt, beszáll a gyakorlatba;
  • ha kezdők vagytok, mindent az alapoktól tanít meg, guggolni is (ha azt hiszitek, tudtok guggolni, tévedtek);
  • táplálkozási tanácsokat ad: mit egyetek edzés után, edzésnapokon, edzések között, és mit értek el ezzel;
  • mikrocélokat is ad (helló, egyperces plaking!);
  • akivel jó együtt dolgozni, akire hallgattok, akiben maximálisan megbíztok.

És ami a legfontosabb: winter is coming. Azaz higgyétek el ti is, hogy szükség van az izmaitokra, nem csak nyáron, hanem télen is. Kezdjetek bele a téli bikinialak építésébe minél előbb!

Ajánlott cikkek