Egyéb kategória

Éljenek a helytakarékos holmik és az általuk jóval kisebb bőrönd!

Utaztok, kirándultok, mini hétvégéztek? Ilyenkor bepakoltok minden szükséges és kevésbé szükséges holmit, meg persze olyanokat is, amiket aztán tuti, hogy nem fogtok használni az út alatt – de biztos, ami biztos alapon inkább elrakjátok? Ha így van, akkor valószínűleg rá kell ülnötök a bőröndötökre, hogy be tudjátok csukni. Ezt elkerülendő mutatok néhány hasznos praktikát, hogy hogyan csomagoljatok be, illetve hogy milyen helytakarékos holmikat érdemes magatokkal vinnetek az útra.

vous - 2017.06.03.
Éljenek a helytakarékos holmik és az általuk jóval kisebb bőrönd!

Nemrég leteszteltem négy csomagolástechnikát, amit be is mutattunk nektek, és sztárszerzőnk, Takács Nóra is mutatott pár remek ötletet, hogy hogyan érdemes a ruhákat végiggondolnotok, amit az útra magatokkal vihettek. Most következzenek azok a tárgyak, amikkel lecsökkenthetitek a csomagotok méretét. Így egyrészt jó esetben kevesebbet kell majd fizetnetek a poggyászotokért a repülőn, minden piperecuccot felengednek majd a gépre, és nem érzitek majd úgy, hogy megint egy halom felesleges cuccal indultatok neki az útnak.

Gyors, hatékony bőröndpakolási tippek – hogy minden beférjen a csomagotokba

Gyors, hatékony bőröndpakolási tippek

A bőröndpakolással sokunknak meggyűlik a baja. Nemcsak azzal, hogy mit vigyünk magunkkal, azzal is, hogy mibe és hogyan pakoljunk. Egy bibi van, hogy négy-öt fajta hajtogatási és bepakolási technikával találkozhatunk. Hogy ezek közül melyik a legpraktikusabb? Leteszteltük!

Piperék és sminkek

Tusfürdő, hajsampon, testápoló, naptej, kézkrém, arckrém, fogkrém. Na meg parfüm, alapozó, szemfesték, szempillaspirál, rúzs, sminkecsetek, púderek, pirosítók. Nyár van! Valóban szükségetek van ennyi kencére? Nyaraltok, engedjétek el a tökéletes make-upot és szépségápolási szereket.

Pár napig vagy hétig meglesztek nélkülük, ebben biztos vagyok.

Szűkítsétek le a listát!

  • Válasszatok mini kiszereléses krémeket, még jobb, ha vannak erre külön tégelyeitek, akár bevethetitek a kiürült gyógyszeres dobozkákat is. Így még újra is hasznosítotok!
     
  • Vigyétek magatokkal a magazinokban lévő termékmintákat, legyen az krém vagy parfüm.
     
  • Válasszátok a 2 az 1-ben verziókat. Sampon és balzsam egyben, sampon és tusfürdő egyben, ápoló tusfürdő, ami mellé még testápolóra sem lesz szükség.
Megtanítunk összecsomagolni a nyárra – Tuti holmik fesztiválra, strandra és utazáshoz helytakarékos bőrönd csomagolás

Megtanítunk összecsomagolni a nyárra – Tuti holmik fesztiválra, strandra és utazáshoz

Ha ti is utáltok nyáron a szobában ücsörögni, menjetek strandolni, utazzatok, fesztiválozzatok. De ne felejtsétek el magatokkal vinni azokat a holmikat, amikre biztosan szükségetek lesz.

Ha minden megvan, porciózzatok:

Kis tubusokba öntsetek át tusfürdőt, testápolót – ha szükséges.

Egy gyógyszeradagolóba, kontaktlencsetartóba öntsetek át egy adag alapozót, szájfényt vagy rúzst. Ezekbe a kis tárolókba egyébként az ékszereiteket is tehetitek, így nem gabalyodnak össze, és biztosan minden fülbevalótoknak meglesz a párja. Ha apartmanba, nyaralóba mentek, és szívesen főztök, ahogy én, és nem tudtok élni a kedvenc fűszereitek nélkül – amik jól jöhetnek a nyaraláson való főzéshez is –, szórjatok a gyógyszeradagolóba sót, cukrot és egyéb ízesítőket, fűszereket!

Ha a ruhák és piperék megvannak, jöhet a többi nélkülözhetetlen holmi.

Tudtátok, hogy mennyi mindenből készül összehajtható, összecsukható, átalakítható verzió?

Miközben elkezdtem keresgélni nektek a praktikus holmik között, számtalan hasznos verzióra bukkantam, az összehajthatós napszemüvegtől kezdve a szilikonkulacson át a felcsavarható cipőig. Készítettem is egy bazárt, amiben megmutatom nektek, miből milyet és hol tudtok beszerezni.

Nézzétek csak!

1. Ray Ban 2.

1. Összecsukható napszemüveg – Ray-Ban – Napszemuveg webshop 2. SzilikonkulacsSarkcsillagsport 3. Mikroszálas törölközőDecathlon
4. Összecsukható hajsütő vas – Remington – emag 5. Cicás power bankProda
6. GyógyszeradagolóPandortex 7. Összecsukható hajkefeRossmann 8. Pocket balerinacipőScholl
9. Összehajtható fogkefeemag 10. Összehajtható táskaDecathlon

Nektek milyen ötleteitek, tippjeitek vannak a helyspórolós megoldásokra?

Ajánlott cikkek