Bizonyára hallottatok róla, hogy Franciaországban elnökválasztást tartottak, aminek második fordulóján, május 7-én Emmanuel Macront választották meg államfőnek. Hatalmas fölénnyel nyert Marine Le Pennel szemben. Macron Franciaország 25. elnöke és egyben Andorra társhercege. Politikai pályája kevésbé érdekes, annál inkább magánélete.
A 39 éves Emmanuel Macronnak huszonnégy évvel idősebb felesége van, mit pedig tudni akarjuk, ki ez a nő! Ki Brigitte Macron? Ez a korkülönbség egy hétköznapi ember élétében nem okoz különösebb fennakadást, de akármennyire is elfogadóak vagyunk, egy politikusnál ritka az ilyen.
Egy legendás kosztüm: a történet Jackie Kennedy vérfoltos ruhája mögött
Kevés annyira ikonikus kosztüm létezik, mint amit Jackie Kennedy viselt, amikor férjét, John F. Kennedyt megölték. Azt leszámítva, hogy a volt elnök felesége igazi divatdiktátornak számított, még így is a rózsaszín Chanel kiemelkedik a többi darab közül, hiszen története van, amit ide kattintva egy korábbi cikkünkből elolvashattok.
A 64 éves Brigitte Macron a Wikipédia szerint Macron tanára volt. Románcuk az elnökválasztási kampány egyik sokat emlegetett témájává vált. Brigitte, aki megismerkedésükkor az Auzière nevet használta, a kamasz Macron francia- és drámatanára volt Amiens-ben, a La Providence nevű privát jezsuita középiskolában. 16 évesen vallott szerelmet a nőnek.
Egyes beszámolók szerint a szülei küldték el Amiens-ből, akik ellenezték ezt a kapcsolatot, más forrás szerint Brigitte győzte meg, hogy a 150 kilométerre lévő Párizsba menjen tanulni. 2007-ben házasodtak össze, közös gyermekünk még nem született.
Macron maga is beszélt a kapcsolatukról, elmondta, hogy hiába a nagy korkülönbség, és hiába az emberek azt gondolják, hogy nem működik a kapcsolatuk, működik. Szerinte ha ő lenne idősebb 20 évvel, senki sem kérdőjelezné meg a kapcsolatukat.
Az igazságot csak ők tudják, mindenesetre úgy látszik, tényleg boldogok együtt!