Emlékeztek, ebben a cikkben fellebbentettem a fátylat a kezemről és a hallássérülésemről is, így gondolom, nem hat az újdonság erejével, ha azt mondom, egykezű vagyok. A hallássérülésemmel kapcsolatban sokféle cikket írtam már nektek, a mozgássérült kezemről nem annyira. Viszont annyira bejött nektek a copfos cikkem, amiben egykezes tippeket adok nektek frizurakészítésre, hogy úgy gondoltam, legyen belőle konyhai verzió is.

Első körben például elképzelhetnétek, hogy hogyan készítenétek el a reggeliteket egy kézzel. Kenyérszeletelés bajos, kupaklecsavarás lekvárosüvegről problémás, kenés szintúgy. Kivéve, ha tudtok néhány bevált technikát.

Mondhatnám ezt is, igaz. De gyerekkoromban még nem igazán volt ilyen, így valahogy meg kellett oldanom a dolgot, hacsak nem akartam éhen veszni. Több mint két évtized alatt kifejlesztett módszert árulok el nektek, úgyhogy remélem, érzitek a helyzet komolyságát.

Csapjátok a gipszes kezetek hóna alá a kenyeret (minél nagyobb a kenyér, annál könnyebb). Így meg tudjátok tartani. A másik kezetekkel szeletelhetitek. Az első szelet lehet, hogy elég bumfordi lesz. Az én első kenyérszeletem egyik fele papírvékonyra sikeredett, a másik fele jó lett volna hamburgernek.

Legyetek rá büszkék, az éhség különben is nagy úr.

Persze, ha nem megy, akkor vegyetek szeletelt kenyeret, csak a szeletelőgépet ne erőltessétek, macerás fél kézzel ráhúzni a zacsit úgy, hogy ne potyogjon szét. Persze, más dolgok szeletelésénél mérettől függően alakul a technika. Zöldségeknél az egyujjas módszer is teljesen jó, nyomjátok rá a pici dolgokra az ujjatokat, akár körömmélyedésig, amúgy meg meglepődnétek, hány zöldség marad úgy, ahogy akarjátok, ha kellően erélyesen rászóltok. 

Én az uborkát például a csücsök levágása után felállítom (istenem, ne gondoljatok semmi perverzre), és anélkül, hogy hozzányúlnék, hosszában keresztbe vágom. Annyi a trükk, hogy ne az egész ubit állítsátok a talpára, hanem kisebb darabokban. A paradicsom és a hagyma a leggonoszabb vagdosni való cucc, előbbi folyton elcsúszik, az utóbbit pedig túl sokáig kell vágni, így bőgés lesz a vége.

Egyértelmű, hogy nem lesztek sztárséfek, akik milliméternyi vékonyságúra szeletelik az ételt, de tiszta szerencse, hogy ez a kaja ízét nem befolyásolja.

Ó, igen. Erre van egy szuperkirály tippem. Egy késsel bizgeráljátok meg az üveg tetejét (gipszes kézzel üveg felülről rögzít, kés beakaszt másik kézzel), és utána guggoljatok le, tegyétek a térdeitek közé a meglazult tetejű üveget, és csavarjátok le. Bármilyen csavarós helyzetre tökéletes megoldás ez a módszer, kivéve, ha egymás után tízszer kell megcsinálni, az már egy tabataedzés kezdete.

Nagyon jó alkalom ez a kaják tapadásának, viselkedésének a megfigyelésére. Többnyire ha kenyeret kentek, akkor egyik kézzel megtartjátok a kenyeret, a másikkal kenitek, de felesleges. A kenyerek általában jól tapadnak, ha leteszitek őket a tányérra, a dolog nyitja csak annyi, hogy nem oldalirányba kentek, hanem fentről lefelé nyomjátok szét a szétkennivalót. Nagyobb gond a konzerves májkrém kiimádkozása a konzervből. Meg úgy általában bármi kiimádkozása bármilyen konzervből.

Khm. Hát vagy a guggolós módszer (kínkeserves), vagy ha nincsen kis felnyitást segítő fül a tetején, akkor felejtsétek el a konzervnyitót. Huszonnyolc év alatt képtelen voltam kialakítani egy jól bevált taktikát, így inkább szerezzetek be automatát belőle, vagy marad a késes módszer. Én így csinálom, de szerintem ti ezt hanyagoljátok, mert ez tipikusan az „otthon ne próbáld ki” típusú megoldás.

A férjem horrornak éli meg, ha így nyitom ki, de eddig bevált: egy nem sajnált kés belevágása a konzervbe, és araszonként felfeszegetése. Közben konzervet gipszes kézel lenyom. Életveszélyes. Ennél biztonságosabb, ha imádkoztok, hogy hoppanáljon a kenyeretekre a cucc.