Gyerekkoromban nem voltam egy egyéniség. Úgy értem, minden harmadik héten új személyiségem volt. Hol Mary Poppinsként szeltem hazafele az utat a levegőben, hol pedig én voltam Szíriusz kapitány. Rendre három hetembe került kivégezni az aktuális könyvemet, néha csak egy éjszakába.
Valljátok be őszintén, néha ti is elképzeltétek gyerekként, milyen lenne, ha valamelyik könyvszereplő életét élhetnétek. Könnyű is elképzelni, hiszen a szavakon keresztül egészen a saját eképzelésetekre formálhattátok a szereplő életét, kinézetét, gondolatait, érzéseit. Jólesett így elbújni a zord valóság elől, életeket felpróbálni, mint egy nadrágot vagy pólót, majd eldobni, ha elmúlt az izgalma, és kipróbálni egy másikat.
Én – pöttyöskönyv-imádóként – Fehér Klára Bezzeg az én időmben című könyvét nyúztam állandóan. Nagyon szerettem volna Horváth Kati lenni, aki ugyan nagyon csúnyának látta seszínű haját, gyűlölte a klottgatyáját, tele volt kétségekkel, de én nagyon szépnek és jó fejnek láttam őt.
Szerettem volna Katiként tintapacákat cseppenteni a papírra szilveszterkor, hogy megjósolják nekem a pacák, ki az én jövendőbelim.
Bár lehet, azért akartam Kati lenni, mert egy beteljesült szerelmet élt át Lacival, én pedig akkoriban menthetetlenül szerelmes voltam egy Laci nevű fiúba. Aztán így jólesett elképzelni, hogy…
A szerkesztőségben a lányokat sem kellett nagyon noszogatni, szívesen meséltek ők is. A szerkesztőség szuperhősfelelőse, Anna például Harry Potter szeretett volna lenni. Nem, ezt nem írtam félre, tényleg!
Nem, nem Hermione akartam lenni, hanem tényleg Harry Potter, csak lányban!
Egyrészt a varázslás miatt is, meg az egész világot imádom. Harry meg tök menő, ő a varázslók között is a szupergyerek, ráadásul alig kell valamit csinálnia, mert mindig úgy alakul, hogy mindenki megoldja körülötte a dolgokat.”
Főszerkesztőnk, Eszter kislányként Karin Michaelis Dániában élő, rajzolgató Bibi karaktereként szeretett volna élni, de azért még utána is beszippantotta egy könyvsorozat, mégpedig A Szent Johanna gimi első öt része.
Annyira beszippantott, hogy folyamatosan nosztalgiáztam a gimiről, aztán amikor hazamentem Békéscsabára, legszívesebben beültem volna a suli udvarába zokogni egyet, hogy milyen régen is volt.
Általában amúgy a történetbe élem bele magam, a szereplők bőrébe nem szeretek belebújni.”
Nóri hatalmas Gatsby-rajongó, így nem is meglepő, hogy Daisy Buchanan bőrébe bújna legszívesebben, csak ő kicsit még át is írná a történetét.
„Azért szeretnék ő lenni, mert (szerintem) az egyik legjobb korszakban élt. Csodaszép ruhái voltak, jókat evett, ivott, bulizott, és a legfontosabb: üres volt a feje, azaz semmi dolga/gondja/baja nem volt, csak az, hogy szép legyen.
Nyűgösebb napokon ezt irigylem tőle, mert nem fájt neki a világ.
Ha ő lehetnék, újraírnám a Gatsbyt, mert nyilván azt a csodás férfit csak szeretni lehet, így tragédia és üresség helyett happy end lenne a vége.”
Ti melyik könyvkarakter bőrébe bújnátok szívesen?
