Egyéb kategória

5 para, ha nem biciklinyereggel a lábatok között születtetek!

Mindig irigykedve figyeltem a városi bringázókat. Vakmerőek, magabiztosak, és elképesztően manővereznek az autók között. Nem úgy, mint én, aki többórás dugót hozna létre az útkereszteződésben.

vous - 2017.04.22.
5 para, ha nem biciklinyereggel a lábatok között születtetek!

Ez van, én ilyen parázós csaj vagyok. Városban nem bringázok szívesen, nem tesz jót az idegrendszeremnek. Egy sor logikus és megalapozott félelmem van, így inkább megkímélem magam a sokktól és a fájdalomtól. Meg a környezetemet is magamtól. De mondom, milyen paráink vannak nekünk, nem túl magabiztos bringásoknak.

Rémálmunk, hogy elütünk valakit

A becsapódás előtt képtelenek lennénk fékezni. Vagy nem működne a fék. Nem tudnánk feldolgozni.

Objektum doboz

Így lehet stílusos a biciklitek úgy, hogy még a személyiségeteket is tükrözze Mojzes Nóra

5 coelhói bölcsesség a biciklizésről – nyilván teljesen komolyan

A biciklizés sokkal több mint eljutni A pontból B pontba. A biciklizés egy társadalmi jelenség, egy életérzés, egy mindset, egy közös pont mindannyiunk életében. És mint olyan, természetesen a dolognak megvannak a maga törvényei. Most elárulunk 5 olyan dolgot, amivel tisztában kell lennetek, mielőtt a nyeregre pattannátok.

Mi van, ha elénk csapódik egy autó ajtaja?

És nem tudunk időben kitérni. Fájni fog. (Velem történt ilyen. Fájt. – Eszter, a szerk.)

Objektum doboz

Borzasztó a tudat, hogy ha nekimegyünk valaminek, az fájni fog

És repülni fogunk. Mondjuk ez utóbbi talán kicsit izgin hangzik.

Objektum doboz

Mi van, ha darabokra esik a bringa?

Ez reális félelem, oké? Nekem már maradt a kezemben egy jól felpimpelt kormány. Egy ideig csak bámultam rá, aztán reflexből félredobtam. Nem volt jó ötlet, na nem mintha lett volna bármi, ami segített volna.

Objektum doboz

És ha utánunk fut egy kutya?

Utolér, és lerágja a lábunkat. Biztonságosabb lenne egy ilyen magasított bringa.

Objektum doboz

Kihagytam valamit?

Ha igen, ne áruljátok el, jobb, ha nem tudok róla. Elég para ez az öt is!

telefon-mobil

,,Új bringa vásárlása? Baleset? Meghibásodott alkatrész?” – a leghasznosabb applikációk biciklizéshez

A bringázás szuper dolog, ehhez kétség sem fér – és még szuperebb dologgá válhat néhány applikáció használatával. Legyen szó alkalmi kikapcsolódásról, mindennapi használatról vagy rendszeresen űzött sporttevékenységről, egyes alkalmazások óriási segítséget nyújthatnak. Ha már úgyis hozzátok nőtt a mobilotok, miért ne használnátok ki a benne rejlő lehetőségeket?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Mozgásfejlődés játékosan – mire jó a babahinta az első hónapoktól?
Otthon
Mozgásfejlődés játékosan – mire jó a babahinta az első hónapoktól?
vous - 2025.07.17.
A hintázás nemcsak játék, már újszülöttkortól fontos szerepet játszik a babák mozgásfejlődésében. A ritmusos ringás segíti az idegrendszer érését, az egyensúlyérzék fejlődését és a testtudat kialakulását. Ezért nem mindegy, hogy milyen környezetet és eszközöket biztosítunk a babának már az első hónapokban. Nézzük meg, miért hasznos a hintázás a fejlődés szempontjából, és hogyan támogathatjuk vele a kicsik természetes mozgását.