Az iPhone, az iPad, a Mac mind híres Apple termékek. A kiharapott alma logót valószínűleg ti is nagyon jól ismeritek. De van egy „sötét titka” a világ egyik legnagyobb vállalatának: 1986-ban ruhák tervezésével is próbálkoztak. Maradjunk annyiban, nem meglepő, hogy erről még sosem hallottatok, nem szívesen emlékeznek vissza rá ők sem.
Tudjátok, volt az a bizonyos Steve Jobs (akit már Ashton Kutcher és Michael Fassbender is eljátszott a filmvásznon), az Apple alapítója, aki sok más egyéb mellett egyszerű öltözködéséről is híres volt. Farmert viselt, és fekete garbót, így nem kellett túl sok energiát és kreativitást fordítania reggelente a tükör előtt a ruhája kiválasztására. Nem tudjuk, hogy vajon az ő ötlete volt-e az Apple kollekció 1986-ban, mert ha igen,
ez volt élete legnagyobb ballépése, az biztos.
Egy teljes katalógust megtöltöttek idétlen, akkoriban hipszternek számító cuccokkal (még akkor is, ha ez a fogalom '86-ban még nem is létezett…). Feliratos, túlméretezett pulcsik, nevetségesen rövid kisnadrágok és felhajtott galléros ingek uralták a kollekciót, mindezt olyan borzalmas stylinggal előadva, hogy mi 5 hosszú percig nevettünk, amikor megláttuk ezeket a fotókat.
Arról már nem is szólva, milyen szövegeket voltak képesek odaírni a ruhákhoz.
Egy hosszú napos szörfvitorlázás után az Apple pulcsi a legkirályabb.
Nem, mi sem értjük az összefüggést.
A másik kedvenc:
Olyan embereknek, akik futnak, vagy csak úgy tennének, mintha…
Néha mi is úgy teszünk, mintha futnánk.
Hát nem „édesek”?