Tudjátok, vannak azok a reggelek, amikor felébredtek óracsörgés előtt egy órával, és rögtön visszaalszotok, hiába tudjátok, hogy lassan kelni kell. Aztán eljön ez az időpont, készülődtök, öltözködtök, már elkezditek a napot – és hirtelen felébredtek. Az egész reggeli hercehurca csak álom volt – egy nagyon idegesítő álom!
Vannak azok az álmok, amik annyira élethűek, annyira valóságosak, hogy ébredés után is nehezen hisszük el, hogy csak képzeltük őket. Aztán ott van a tudatos álmodás; amikor alvás közben rájöttök, hogy ez az egész nem igazi, és MINDENT irányítani tudtok ebben a különös világban. Ezek elég klassz dolgok azért, nem?
De ott van az az élethű álom, ami hihetetlenül idegesítő: ez a hamis ébredés. Ahogy már írtam is, ilyenkor azt hisszük, hogy már nem alszunk, és elkezdjük a reggeli rutint, amit egyébként kétlem, hogy bárki is szeretne csinálni. Nemhogy ezzel álmodni és duplán átélni!
Sokaknál pedig előfordul az is, hogy egyszer csak rájönnek, mindez nem valóság, és felébrednek. Aztán elkezdenek készülődni, reggelizni, és hirtelen megint kiderül, hogy ez sem a való élet; csak álmodták, hogy felébredtek. Jó kusza, igaz? Ebben az egészben csak az az igazán idegesítő, hogy mire eljuttok oda, hogy felkeltek, szinte fáradtabbak vagytok, mint lefekvés előtt. Hiszen az egész reggeli rutint letoltátok már legalább egyszer, ha nem kétszer, vagy néha háromszor.
Ráadásul az álomvilában bármit meg lehet tenni, erre tessék: azzal álmodunk, amit a való életben is sokszor csinálunk, és még csak nem is szeretjük. Találtam egyébként egy felmérést is erről, ami azt mutatta, hogy az emberek többsége ezt az egészet elég lesújtónak, idegesítőnek találja, míg akadnak olyanok, akik szerint érdekes, másokat pedig egyáltalán nem hat meg.
És nálatok mi a helyzet?
Ha az ember nem tud valamit megmagyarázni, akkor kezdi el emlegetni a sorsot, a szerencsét, vagy végső esetben a véletleneket.
