Egyéb kategória

Ennyi időbe telik kiheverni egy szakítást – egy pszichológus szerint

Idézzétek fel, mennyi ideig tartott kiheverni a legutolsó szakításotokat. Megvan? Most pedig olvassatok tovább, és nézzétek meg, vajon ez egyezik-e azzal az időtartammal, ami alatt a szakértők szerint túl lehet tenni magunkat egy csalódáson.

vous - 2017.01.19.
Ennyi időbe telik kiheverni egy szakítást – egy pszichológus szerint

Akadnak hatásos pszichológiai trükkök, amikkel egy szakítást könnyebben ki lehet heverni, de az köztudott tény, hogy mindenki a saját tempójában tud felejteni. Szakértők viszont ettől függetlenül megpróbálták behatárolni, nagyjából mennyi idő alatt kellene eljutnunk abba a fázisba, hogy azt mondjuk, „igen, túl vagyok rajta”.

Az eredmény pedig: 6-8 hét! Ramani Durvasula pszichológus szerint ennyi bőven elég, hogy egy megtört szív begyógyuljon – írja a Her. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy mozduljatok ki otthonról, maradjatok távol a közösségi médiától, és változtassatok a környezeteteken. Ráadásul az is kiderült, hogy a nők a kezdeti szakaszban sokkal feldúltabbak, és nehezebben élik meg a szakítást, de hosszabb távon gyorsabban teszik túl magukat ezen, mint a pasik. Náluk ez az időszak tovább tart.

szakitas-utani-romeltakaritas-igy-szedjetek-ossze-magatokat-ha-padlora-kerultetek1

Szakítás utáni romeltakarítás: így szedjétek össze magatokat, ha padlóra kerültetek!

Egy szakítás után szinte mindenki padlóra kerül – aztán hónapokon keresztül azon dolgozik, hogy valahogy összeszedje onnan magát. Azt mondják, az idő minden sebet begyógyít, és ez így is van – de a tippjeinkkel lerövidíthetitek ezt a folyamatot.

A cikket ITT olvashatjátok tovább.

Ti egyetértetek ezzel? Nektek is elég másfél-két hónap a szakítás után?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A népszerű és designos franciaágyak
Otthon
A népszerű és designos franciaágyak
vous - 2023.11.23.
Az alvás fontos szerepet játszik mindennapi életünkben, és egy megbízható franciaágy kiválasztása kulcsfontosságú a pihentető alváshoz. Az ilyen ágyak között két gyakran választott lehetőség van a rugós és a matracos változatok. Mindkét típusnak megvannak a maga előnyei és hátrányai, és a választás függ az egyéni szempontoktól és az alvási szokásoktól.