Egyéb kategória

Félig hideg mennyei jeges desszert: fagyitorta egyenesen Olaszországból

A semifreddo egy csupa krém olasz desszert, egyfajta tejszínes jégkrémtorta, amit nem csak nyáron fogyasztanak: az ünnepi ebédek, vacsorák zárására ugyanis nincs jobb, mint egy könnyen csúszó, hűsítő édesség.

vous - 2017.01.15.
Félig hideg mennyei jeges desszert: fagyitorta egyenesen Olaszországból

A semifreddo alapja tejszín, tojás és cukor, illetve az ebből készített selymes és sűrű krém, ami szinte bármivel ízesíthető, gazdagítható. Nagy előnye, hogy

nem kell hozzá fagylaltgép, nem kell többször átkeverni hűtés közben, mégis könnyű és selymes lesz a végeredmény,

ráadásul váratlan vendégeknek vagy hirtelen édességvágy esetén is előkapható a fagyasztóból egy-egy szeletke erejéig. Elkészítése nem bonyolult, és nem szükséges hozzá semmilyen különleges alapanyag sem – az eredmény pedig nagyon mutatós és finom, igazán elegáns desszert.

A semifreddo félig fagyottat vagy félig hideget jelent, az alaprecept pedig nagyon jól gazdagítható. Ha vaníliával készítjük, bármilyen bogyós gyümölcsöt keverhetünk bele, de gazdagítható pirított dióval, mandulával, nagyon mutatós pisztáciával is, de kávés, fahéjas, karamelles vagy csokis ízesítéssel is nyugodtan próbálkozhatunk, elrontani nem lehet!

olasz-3

Amikor minden a szenvedély körül forog – Magyar nőként olaszul élek

Hogy mit imádok az olaszokban? A temperamentumot. Ez az a varázserő, amivel „dolce a vita”, fűszeresek az emberek, és szerelem a mindennap. Szeretek magyar lenni, de nem esett nehezemre egy napig „olaszosan” élni.

A cikk folytatása ITT jön!

A legegyszerűbb, ha hosszúkás torta- vagy pástétomformába, őzgerincbe öntjük a gazdag tejszínes krémet, és így fagyasztjuk, majd szeletelve tálaljuk, de készíthető egyszemélyes adagokban is, szilikon muffinformában vagy csinosabb formájú joghurtos pohárban is, amiből kiborítva, gyümölccsel vagy kekszmorzsával meghintve mutatósan tálalhatjuk.

A cikk itt még nem ér véget! A receptért kattintsatok a Cookta oldalára!

Forrás:
Depositphotos
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges szigetek Izland körül
Világ
Különleges szigetek Izland körül
vous - 2024.11.09.
Björk kétségtelenül Izland egyik ikonikus női alakja, aki világhírű énekesnőként és zeneszerzőként ismert. Az avantgárd popzene királynője nemcsak zenéjében, hanem megjelenésében és egész művészetében képviseli szülőföldje szellemiségét.

Otthon

Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
Otthon
Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
vous - 2025.01.16.
A barkácsolási, karbantartási feladatokat a hölgyek is meg tudják oldani, ez egyáltalán nem a férfiak privilégiuma. Függetlenül attól, hogy ki végzi el a javítást, mindenképpen szükség lesz minőségi szerszámokra, kiegészítőkre. A rögzítések és karbantartások egyik elengedhetetlen eszköze a ragasztópisztoly.