Egyéb kategória

Aki túlsúlyos, az ne is hordjon edzőruhát? – A testszégyenítésen innen és túl

Pár hónappal ezelőtt került ki egy poszt a valamilyen megmagyarázhatatlan okból igencsak népszerű magyar fitneszblogtól, a LifeTilttől, amiben kijelentették: ők túlsúlyos nőkre nem terveznek edzőruhát, dolgozzanak meg érte, hogy viselhessék azokat. A posztra reagálva hiába született rengeteg felháborodott újságcikk, a blog ugyanakkora népszerűségnek örvend, mint azelőtt, és mintha a kommentelőket sem zavarta volna túlságosan a dolog. Na de mi a helyzet a testszégyenítéssel máshol?

vous - 2017.01.09.
Aki túlsúlyos, az ne is hordjon edzőruhát? – A testszégyenítésen innen és túl

Az Európai Unión belül Magyarországon van a legtöbb elhízott ember, világviszonylatban pedig harmadikak vagyunk, legalábbis a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság jelentései szerint – igen, még az oly sokszor emlegetett, „elhízott” briteket is sikerült magunk mögé utasítani. Ennek a kiváltó okai között ott szerepel a mozgásszegény életmód, az egészségtelen és rendszertelen étkezés és az állandósult stressz, na meg persze nem utolsósorban az is, hogyan beszélünk az elhízott emberekről.

Ha egy túlsúlyos ember azt látja, hogy bármit is tesz, belőle úgyis csak egy jó vicc lesz (akár az edzőteremben, akár az interneten), valószínűleg sokkal kevésbé is lesz motivált arra, hogy változtasson az életmódján. Arról nem is beszélve, hogy azzal, ha szorongást váltunk ki más emberekből a testük miatt, bármit elérhetünk, csak jó eredményeket nem.

Az már régen rossz, ha valaki azért megy el edzeni, mert utálja a testét.

Ez ellen lépett most fel egy amerikai plus-size divatmárka, a Lane Bryant, akik ahelyett, hogy arra ösztönözték volna vásárlóikat, hogy hordjanak túlméretezett, edzéshez teljesen alkalmatlan ruhákat, inkább megtervezték az év egyik legmenőbb kollekcióját. Mutatjuk:

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

És hogy leszámoljunk az előítélekkel: a képeken egy jógaoktató, egy koreográfus, egy triatlonos és egy légtornász is van!

Ajánlott cikkek