Szinte egészen hihetetlen, hogy 2017-ben még akad olyan emberi szerv, amiről nem tudunk. Hihetetlen, de igaz!
A The Lancet Gastroenterology & Hepatology tanulmányában jelent meg, miszerint a kutatók felfedeztek egy ezidáig ismeretlen emberi szervet a hasüregben:
bélfodor.
Ez a neve az eddig feltáratlan szervünknek, az oka pedig, hogy eddig nem tudtunk róla, hogy 2012-ig az orvosok az gondolták, a bélfodor különálló szerkezetek egysége, melyek a beleket rögzítik a hasfalhoz, úgy, ahogy a tartógerendák.
A DNS-en túl: nem csak a gének mozgatják a szálakat, de akkor micsoda?
„A génjeimben van, nem tehetek róla.” „Genetikailag erre vagyok kódolva.” Ha kifogáskeresésről van szó, könnyen emeljük be egészen hétköznapi beszélgetésekbe is a tudományt, legyen szó egy temperamentumos kirohanásról vagy az állandó késésről.
A cikk ITT folytatódik!
A University of Limerick kutatócsapata azonban egy komplex mikroszkópos elemzéssel kiderítette, hogy ezek a struktúrák össze vannak kapcsolódva és egy különálló szerkezetet képeznek.
A kutatók azt egyelőre továbbra sem tudják, hogy a bélfodor a vastagbél rögzítése mellett milyen egyéb funkciót lát el, ez a következő lépés lesz.