Egyéb kategória

Fényjáték otthon – A fotogram készítése egyszerűbb, mint gondolnátok!

A fotólabor sötétsége mindig hívogató volt a főiskolai éveim alatt, és mindig úgy éreztem, alkothatok valami valóban kézzelfoghatót. A kedvencem a fotogram készítése volt, amihez igazából még fényképezőgép sem kellett. Egy fényérzékeny papírra, képelőhívó vegyszerekre és a kreativitásunkra volt csak szükség. Fényjáték az egész!

vous - 2016.12.23.
Fényjáték otthon – A fotogram készítése egyszerűbb, mint gondolnátok!

Emlékszem, először fotogramot a Ludwig Múzeumban csináltam, a Múzeumok Éjszakája egyik programján. Izgatottan álltam a sorban, akkor már tudtam, hogy fotográfusi pályán tanulok tovább, az elméletét már tudtam, de sosem készítettem még azelőtt. Az izgalmat növelte, hogy Illés Barna fotográfussal készíthettük el ezeket, aki az egyéves OKJ-képzésen és utána a főiskolán is tanított. De térjünk is rá arra, hogy mi is az a fotogram! 

A fotogramok, azaz a fényképezőgép nélkül készülő fényképek úgy készülnek, hogy a fény fényérzékeny papírra vetül, vagy a tárgyakat közvetlenül a papírra helyezzük. Az első fotósok közül Henry Fox Talbot és Anna Atkins is készített olyan képeket, amiket fotogramnak neveznénk. Viszont a fotogram mint technika csak az 1910-es években vált népszerűvé és az avantgárd művészetében jelent meg legelőször. Talán már nem lepődtök meg, ha azt mondom, hogy a fotogramnak is elég erős magyar vonatkozása van. Mégpedig Moholy-Nagy Lászlótól származik az ötlet, aki kezdetben a fényirat nevet akarta adni az eljárásnak, végül megszületett a fotogram.

híres magyar fotósok ikonikus képei

„Nem elég, ha tehetséges vagy, magyarnak is kell lenned!” – Híres magyar fotósok ikonikus képeinek története

Annak kialakulásához, hogy ma már nem egy fadobozzal fényképezünk, rengeteg magyar tudós és fényképész is nagyban hozzájárult. Magyar származású híres fotográfusainkra pedig igen büszkék lehetünk, hiszen rengeteg újítást hoztak a fényképezésben. 

Korábban bemutattam nektek három magyar fotográfust, akik inspirálnak. Sőt, elmeséltem néhány fontos fénykép háttértörténetét, hogy kicsit közelebbről is megismerhessétek ezeket a fotográfiákat! A cikket itt elolvashatjátok!

Első felesége, Lucia Moholy profi fotós lévén vezette be a laborálás rejtelmeibe – az első Moholy-Nagy-fotogramok kettejük közös munkái. Moholy eleinte kétdimenziós tárgyak, papír- és üveglapok, fogaskerekek, majd később különböző transzparens anyagok felhasználásával készített összetett konstrukciókat helyezett a fotópapírra.

Moholy-Nagy szerint a fényképészet legfontosabb jellemzője a fény, ezért a művészeknek a fény és az árnyék játékával kell kísérletezniük.

Ez a kísérletezés az, ami mindig vonzott a fotólaborban, persze van még rengeteg más olyan eljárás, ami nagy teret enged a kreativitásunknak. Úgy éreztem akkor, és most is, hogy a fotogram-készítéshez igenis volt tehetségem. A fekete-fehér és színes filmre való fotózás és filmelőhívás valamivel bonyolultabb folyamat volt. 

Forrás:
Kerepeczki Anna

Órákat töltöttünk a laborban, megvolt a hangulata a vörös fénynek, a fotópapírhívó és fixálófolyadék szaga még mindig az orromban van. Ezek mind hozzáadtak a különleges alkotói folyamathoz. Kísérleteztem különböző textrúrákkal, tollakkal, tüllel, növényekkel, sőt, a víz árnyékával is játszottam. Volt, hogy direkt összegyűrtem a papírt, és úgy világítottam le a nagyítógéppel, kíváncsiságból, hogy a fényérzékeny papír milyen árnyékot vet önmagára.

Fotólaboros éveim fotogramtermését egy nagy dobozban tartom, még az elrontott képeket is, hiszen azoknak is megvan a különlegességük. Persze olyan is volt, hogy teljesen random készítettem valamit, és baromi jól nézett ki. Azt hiszem, egy fotogram készítésében végtelen lehetőségek vannak, valóban csak a fantáziánk és a kreativitásunk szabhat határt.

Forrás:
Kerepeczki Anna

Forrás:
Kerepeczki Anna

Forrás:
Kerepeczki Anna

Ha megtetszett nektek ez a technika, otthoni körülmények között is elkészíthetitek. Persze szükségetek lesz fényérzékeny fotópapírra, fotópapír-előhívó folyadékra és fixálófolyadékra is, amit speciális boltban tudtok megvásárolni. Ezek nem olcsó játékok, viszont a folyadékok sokáig bírják, így nem fogynak el hamar. Szükségetek lesz egy sötét szobára is, én a fürdőszobát ajánlanám, mert vízre is szükség lesz. Vörös színű lámpa kerülhet a szobába, mert a vörös fényre nem érzékeny a fotópapír, és így látjátok is, hogy mit csináltok.

Ha szeretnétek kipróbálni, így készíthettek fotogramot:

  1. Vegyétek elő a fotópapírt vörös fényben.
  2. Helyezzetek rá tárgyakat, amiket szeretnétek. Kísérletezzetek kedvetek szerint!
  3. Elemlámpával vagy valamilyen fényforrással világítsátok meg a papírt.
  4. Tegyétek az előhívó folyadékba, amíg elő nem bukkan a kép.
  5. Mossátok át, majd tegyétet a fixálófolyadékba.
  6. Szárítsátok meg, és kész is!
Ajánlott cikkek