Egyéb kategória

Jól jönne egy sorozat, amit még nem láttatok? Nézzétek ezeket!

Trónok harca, The Walking Dead, American Horror Story – úgy vagytok vele, hogy a legjobb sorozatokat már így is nézitek, és nem tudjátok, mi kerülhetne még fel a listára? Most összegyűjtöttem nektek néhányat, amik egészen újak a palettán, de érdemes belekezdeni!

vous - 2016.12.03.
Jól jönne egy sorozat, amit még nem láttatok? Nézzétek ezeket!

Westworld

Az interneten már vagy ezerszer hallottam erről az HBO-sorozatról, de sokáig úgy voltam vele, hogy nem kezdek bele, mivel nem igazán szeretem a westerntörténeteket. Egyik este aztán nagyon unatkoztam, úgyhogy gondoltam, legalább egy esélyt érdemel, azóta pedig rákattantam! A sztori lényege, hogy létezik egy teremtett világ, ahol a lakókat mesterségesen készítették el, vagyis afféle robotok, akiknek a személyiségét a tervezők találták ki. Ide látogathatnak el az igazi emberek, hogy kedvükre csináljanak, amit csak akarnak, ebbe pedig a gyilkolás is beletartozik. A megölt lakókat a mérnökök aztán összerakják, és másnapra az emlékeik automatikusan törlődnek. De mi történik egy ilyen világban, ha a lakók elkezdenek öntudatra ébredni? Nem árulom el, inkább nézzétek meg ti magatok!

Objektum doboz

Stranger Things

Korábban már írtunk nektek erről a sorozatról, ha pedig még nem kezdtétek el nézni, épp itt az ideje. Nagyon nosztalgikus hangulata van, ugyanakkor meglehetősen izgalmas. A történet egy kissrác eltűnésével és egy rejtélyes lány felbukkanásával kezdődik. A kislányt 11-nek hívják, és elképesztő szuperképességei vannak, amiről az eltűnt gyermek barátai hamar tudomást szereznek, és közös erővel kezdik el keresni Willt, akit viszont nem akármi rabolt el magával. Elég sokat elárul a sorozatról az, hogy eredetileg egy évadosra tervezték, de a nézettség miatt már készül a második!

Objektum doboz

Aznap éjjel

Aki szereti a nyomozós, gyilkosságokkal kapcsolatos történeteket, az feltétlenül adjon egy esélyt a sorozatnak. Bár csak 10 rész készült belőle, és folytatás nem várható, mégis le fogja kötni a figyelmeteket egy darabig. A sztori főszereplője Naz, aki egy este megismerkedik egy furcsa lánnyal, és rögtön megkedvelik egymást. Az éjszaka folyamán azonban előkerül az alkohol, sőt még drogok is, amikor pedig a közösen töltött este után felébred, a lányt holtan találja maga mellett. Minden jel arra utal, hogy ő a gyilkos – de vajon tényleg? A legutolsó pillanatig nem lehet eldönteni!

Objektum doboz

Wayward Pines

Képzeljétek el, hogy felébredtek egy ismeretlen városban, ahol furcsa szabályokat kell betartanotok. Nem beszélhettek arról, mi történt veletek korábban, kamerákon figyelnek titeket, mindenki furcsán viselkedik, és nem hagyhatjátok el a helyet. Így járt az a rendőr is, aki egy baleset után itt ébredt fel; Wayward Pines pedig sokkal nagyobb titkot rejt magában, mint azt bárki is gondolta volna. A sorozat tavaly kezdődött, és eredetileg csak egyetlen évadot akartak készíteni belőle, de annyira megszerették a nézők, hogy már a második is elkészült.

Objektum doboz

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
Világ
Neked milyen a BudaPart? – Most fotópályázatban mutathatod meg!
vous - 2023.05.23.
Mutasd meg, hogy neked mit jelent a BudaPart! Szívesen töltesz időt a BudaParton, itt élsz vagy épp itt dolgozol? Most itt a lehetőség, hogy megörökítsd kedvenc pillanatod vagy hangulatod! Május 22-én, hétfőn indul a „Nekem a BudaPart...!” fotópályázat, ahol három témában mutathatják be a városnegyedet a pályázók, a legizgalmasabb 50 fotóból pedig kültéri pop-up kiállítás készül, mely ingyenesen lesz látogatható a nyár folyamán.

Otthon

Milyen tolóajtók közül választhatunk?
Otthon
Milyen tolóajtók közül választhatunk?
vous - 2023.06.01.
Az emberek többsége olyan lakásra vagy házra vágyakozik, ahol valóban otthonra találhat. A modern lakberendezési irányzatokban a praktikus, esztétikus és energiahatékony lakberendezés kiemelten fontos, de gyakran szembesülünk a hely szűkösségével. Az alábbiakban néhány megoldást tekintünk át, amelyek egyszerűbbé és modernebbé változtatják mindennapjainkat, miközben a lakásunk is letisztultabb megjelenést kap.