Nem mertem megkérdezni arról azóta sem anyut, mit gondolt, amikor elsőszülött leánya kamaszként nem menő énekesekről, rocksztárokról, lehengerlő színészekről álmodozott, hanem egy kusza fogú, szomorú kutyatekintetű, esetlen karaktereket játszó színészről. „Helló, anyu, ez itt Hugh!”
Nos, egészen biztos vagyok benne, hogy ez a mondat nem hangzott el, amikor hazavittem a gigantikus méretű Hugh Grant posztert az egyik békéscsabai papírboltból, hogy zsákmányomat azzal a lendülettel felragasszam a falra és onnantól fogva csak csodáljam, míg világ a világ. A fotó fekete-fehér volt, jól látszott rajta a harmincas évei legelején járó Hugh Grant valamennyi mosolyránca. Bánatos kutyaszemei a fotón csibészesen csillogtak.
Ugyanezekkel a szemekkel szaporán tudott pislogni, amikor az általa megformált, többnyire esetlen, ügyetlen karakter zavarba jött. Hát, teljesen belehabarodtam.
Arról álmodoztam, milyen lesz, amikor majd otthagyja Lizt (Liz Hurley szupermodell Hugh Grant barátnője volt 13 évig – a szerző) és bekopogtat hozzánk – a szülői házba –, mert belém szeretett. Liz amúgy is öregebb nálam, már lógnak a mellei, én meg fiatal vagyok, feszes, az a néhány aprócska szépséghiba pedig úgysem fogja érdekelni ezt a minden filmjében
olyan édesen bénázó, zavarában dadogó férfit, aki mintha nem is tudná, milyen eszméletlen jóképű valójában.
Nagy baj volt, hogy a ragasztó sehogy sem tartotta Hugh-t a falon, aki amúgy tényleg MAJDNEM életnagyságú volt azon a fotón. Folyamatosan leugrott róla, ha az alja bírta, a teteje adta meg magát – és fordítva. Mit volt mit tenni, elő a kis kalapács és az aprócska szögek: mennyire rettegtem, hogy a kép sarkaiba vert hat-nyolc szög elcsúfítja majd. Pedig milyen szép a haja! Pont olyan, mint Az angol, aki dombra ment fel és hegyről jött le című filmben – középen szigorúan elválasztott, és ha zavarában belétúr, akkor ugyanígy kettéhullik, mint az imádnivaló mozdulat előtt.
Közben arról győzködtem magam, hogy a köztünk lévő korkülönbség (ami sokkal nagyobb akadály volt a fejemben annál, hogy nem beszélek angolul, nem vagyok szupermodell, de leginkább nem tud rólam) teljesen vállalható. Ilyen van! Szokott lenni! Fura, persze, de szokott… na, majd meglátjuk, ha oda kerülünk…
A történetet csak azért meséltem el, hogy élő példával szolgáljak, lehet belehabarodni csendes, befelé forduló, kicsit esetlen férfitípusba is. Mire oda kerültem, hogy valóban szerelmes legyek, azért változtak a dolgok ugyan, de
a halk szavú, nem nagydumás, sokszor introvertált férfiak kifejezetten csábítóak a nők számára.
1. A kevesebb szó férfiasabb
Legalábbis egy 2014-es kutatás szerint a nők inkább azokra a férfiakra buknak, akik rövidebb szavakat használnak és kevesebbet beszélnek. Egy átlagos nő háromszor több szót használ egy nap, mint egy férfi, így nem csoda, ha a tudósok arra a következtetésre jutottak, a sokat és hosszan beszélő férfiak túl femininek egy átlagos nő számára, míg a keveset, de annál velősebb beszédnek inkább van hatása a nőkre. Ha a keveset beszélő férfinak ráadásul mély hangja is van, akkor igencsak kevesek tudnak neki ellenállni.
2. Az introvertáltak általában jobban odafigyelnek a másikra
Az introvertáltak általában jobb hallgatóság, odafigyelnek a másikra, ugyanakkor néha képesek teljesen úgy működni, mintha extrovertáltak lennének. A különbség annyi, hogy sokkal több egyedüllétre van szükségük ahhoz, hogy feltöltődjenek. Ha egy introvertált és egy extrovertált személyiségtípus szerelembe esik, akkor nemcsak a szeretetnyelvüket érdemes egyeztetni, hanem a személyiségtípusukból adódó különbségeket is. Másképp veszekednek, másképp töltődnek fel, a társaságban is másképp boldogulnak. Egyikük sem jobb vagy rosszabb, egyszerűen csak mások, de mindkettejüknek nagy-nagy szerepe van a világban.
3. A kissé esetlen férfiakat is nagyon lehet szeretni
Ahhoz, hogy egy párkapcsolat jól működjön, nem azon múlik, hogy a férfi, aki mellettünk van mennyire alfa, béta vagy ómega. A szocioszexuális bekategorizálás pont olyan, mint amikor azt mondjuk, hogy a Vízöntő érzéketlen, az Oroszlánt pedig csak saját maga érdekli és neki minden jár. A kép ennél sokkal árnyaltabb, az aktuális élethelyzet sokszor befolyásolja, éppen mely személyiségjegyeink erősödnek fel. Tudjátok, a párkapcsolat olyan, mint egy szék négy lábbal, melyek nem mások, mint a stabil párkapcsolat alappillérei: a hűség, szövetség, közös célok és a szeretet.
Visszakanyarodva a történet elejéhez: Hugh Grant felkerült a falra, túlélt pár festést, költözést, közben volt egy prostibotránya és szakított Liz Hurley-vel is. A Bridget Jonestól kezdve pedig minden megváltozott: elkezdte egyre inkább önmagát alakítani, a nőimádó, macsó, nárcisztikus férfit. A Zene és szövegben a kiöregedett, valódi önmagát kereső szívtipró szerepével majdnem visszahódított, de aztán mégsem.
Én is sokat változtam, nem lettem szupermodell, ő azóta sem tud rólam, és a köztünk lévő korkülönbség sem lett kevesebb.