Egyéb kategória

Ma éjszaka biztosan nem fogtok aludni: készüljetek a különleges szuperholdra!

Ha valamikor, ma megéri későn lefeküdni, ugyanis olyan, a különlegesebbnél is különlegesebb égi jelenséget lehet majd látni, melyhez hasonlóra csak 18 év múlva kerülhet sor.

vous - 2016.11.14.
Ma éjszaka biztosan nem fogtok aludni: készüljetek a különleges szuperholdra!

Ma este érdemes lesz eggyel több kávét meginnotok, és virrasztani, hisz ahogy már korábban is írtuk, a Hold megjelenése most igazán különlegesnek ígérkezik. Az éjjel ugyanis szuperhold lesz, az égitest most sokkal nagyobb és fényesebb lesz, mint úgy általában.

Szuperholdnak nevezi a köznyelv, amikor a telihold fázisa az ellipszis alakú holdpálya Földhöz legközelebbi pontján következik be, ilyenkor lesz a Hold Földről látható látszólagos mérete a legnagyobb.

A NASA közleménye szerint, most 14 százalékkal nagyobbnak és 30 százalékkal fényesebbnek láthatjátok a Holdat. De nem ezért lesz igazán történelmi az esemény. A 21. században most kerül majd először ennyire közel egymáshoz a két bolygó. DE! Főként azért nem szabad lemaradnotok róla, mert legközelebb csak 2034. november 25-én lehettek egy ilyen közeli állapotnak a szemtanúi.

Íme egy kis plusz kedvcsináló:

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Kíváncsiak vagytok, hogy a jelenség milyen hatással lehet a testetekre? Akkor kattintsatok ide!

Címkék: #hold #szuperhold
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges szigetek Izland körül
Világ
Különleges szigetek Izland körül
vous - 2024.11.09.
Björk kétségtelenül Izland egyik ikonikus női alakja, aki világhírű énekesnőként és zeneszerzőként ismert. Az avantgárd popzene királynője nemcsak zenéjében, hanem megjelenésében és egész művészetében képviseli szülőföldje szellemiségét.

Otthon

Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
Otthon
Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
vous - 2025.01.16.
A barkácsolási, karbantartási feladatokat a hölgyek is meg tudják oldani, ez egyáltalán nem a férfiak privilégiuma. Függetlenül attól, hogy ki végzi el a javítást, mindenképpen szükség lesz minőségi szerszámokra, kiegészítőkre. A rögzítések és karbantartások egyik elengedhetetlen eszköze a ragasztópisztoly.