Egy esküvő azon ritka alkalmak közé tartozik, amit mindenki szeretne felejthetetlenné varázsolni. Így volt ezzel az a pár is, akik a nagy napon gyűrűvivő helyett egy egészen más dologgal álltak elő!
Emlékeztek még az Így jártam anyátokkal utolsó évadára, amiben Barney időnként elhintette Robinnak, hogy majd egy gyűrűmackó sétál az oltárhoz az esküvőjükön? A lány persze nem repesett az ötlettől, és az utolsó pillanatig ellenezte, amikor azonban a cuki mackó megjelent a sorok között, nagyon örült a dolognak. Egy orosz párnak is megfordult a fejében az elképzelés, és most meg is valósították, csak egy sokkal nagyobb medve szereplésével!
Virágok, gyümölcsök és szalagok – összegyűjtöttük a legszebb magyar esküvői tortákat
Már jó párszor hangsúlyoztuk, hogy az esküvőn az egyik legfontosabb kiegészítő maga az esküvői torta. A tortának ugyanis nemcsak az a lényege, hogy megegyük, hanem az is, hogy passzoljon az esküvő témájához és a dekorációhoz, valamint az, hogy visszatükrözze az ifjú pár személyiségét. Körbenéztünk, milyen esküvői torták a legnépszerűbbek itthon!
A cikk folytatását itt találjátok!
Denis és Nelya gyűrűvivő helyett választották a 130 kilós medvét, Stepant, aki még ki is öltözött a ceremóniára, és egy fekete nyakkendőben érkezett meg. Az állat nagyon barátságos volt, hagyta, hogy megöleljék, és még néhány fotót is tudott vele készíteni a pár.
Stepant egyébként 3 hónapos korában találták meg gondozói az erdőben, és rögtön örökbe is fogadták, azóta pedig igazi családtagként tekintenek rá. A mackó még májusban lett híres, miután megjelent róla egy fotósorozat, ezeket a képeket elnézve pedig még az is lehet, hogy hamarosan esküvői karriert fog befutni!
Ti mit szóltok a nem mindennapi ötlethez?