Egyéb kategória

„Amikor ebben az állapotban megvágom magam, nem érzem olyan élesen a fájdalmat”

Titkai mindenkinek vannak – ez teljesen természetes. Az viszont nagyon nem mindegy, hogy ki mit tart magában. Egy ismerősöm – akit nevezzünk a cikk erejéig Évinek – nemrég árulta el: ha nem tudja kordában tartani az indulatait, az alkarját vagdossa. Bár az arcát és a valódi nevét nem vállalta, őszintén mesélt az önbántalmazásról.

vous - 2016.10.28.
„Amikor ebben az állapotban megvágom magam, nem érzem olyan élesen a fájdalmat”

Évi ránézésre olyan, mint bármelyik fiatal lány: kiegyensúlyozottnak tűnik, mosolygós, csinos, jól öltözött. Az ember azt gondolná, ki van békülve a világgal és önmagával – csakhogy a stressz és a nyomás rá másként hat, mint a legtöbb emberre.

„Gyerekkoromtól kezdve voltak problémáim a stresszel. A szüleimmel sok nézeteltérésem volt, gyakran veszekedtünk apróbb-cseprőbb dolgok miatt.

Igazából teljesen hétköznapi dolgok miatt stresszeltem: az iskola, a jegyek, a szüleim elvárásai miatt. Csak a művészeti tárgyakból voltam jó, minden más nehezen ment. Anyukám és apukám is jó volt anno matekból, amihez viszont nekem semmi agyam nem volt. Sokat dolgoztak és soha semmire nem volt idejük. Mivel rendszeresen amiatt panaszkodtak otthon, hogy fáradtak, nem mertem segítséget kérni a tanuláshoz.

Amikor viszont rossz jegyet vittem haza, akkor megkaptam tőlük, hogy miért nem szóltam, hogy baj van. Ez elég komoly belső feszültséget okozott nekem. Amikor vitatkoztunk, mindig úgy éreztem, mintha felrobbannék – annyira telítve voltam érzelmekkel. Ilyenkor kitört belőlem a sírás, levegő után kapkodtam, a szívem pedig majd' kiugrott a helyéről.

Utólag visszagondolva azt hiszem, pánikrohamaim voltak. Felgyülemlett bennem minden, és éreztem, hogy valaminek történnie kell.

Forrás:
iStock

A feszültséget mindenki máshogy kezeli. Évi esetében viszont egészen szélsőséges dolog történt.

„Fogalmam sincs, hogy kezdődött. Egyszercsak bekattant valami és onnantól kezdve nem voltam önmagam. Nem tudatosan cselekedtem, hanem ösztönszerűen. Nem tudtam kontrollálni az indulataimat: gimnazista voltam, amikor először megvágtam magam. Rájöttem, hogy ha fájdalmat okozok magamnak, akkor levezetem vele a feszültséget. Ollóval, borotvával csináltam. A legelső heg a mai napig látszik, talán egyike volt a legdurvább vágásoknak.

 Amikor ebben az állapotban megvágom magam, nem érzem olyan élesen a fájdalmat.

Volt, hogy kitéptem a hajamat, de az is előfordult, hogy a saját arcomat és nyakamat karmoltam véresre. Általában negyedórásak ezek a rohamok. Csak akkor veszem észre, hogy fáj, amikor már vége van.

Olyankor úrrá lesz rajtam a bűntudat amiatt, amit magammal tettem. Ilyenkor teljesen kimerülök, úgy érzem magam, mintha lefutottam volna egy maratont – de el kell ismernem, hogy meg is nyugszom.”

Sokan azt gondolják, az önbántalmazás egyfajta figyelemfelhívó, segítségkérő cselekvés, ami a külvilágnak szól – pedig a legtöbb érintett titkolja a problémáját és igyekszik elrejteni a nyomait.

„A szüleim nem tudtak róla, nem is sejtették…

Ekkor volt divat az emo, és mindenki erre fogta, ha egy fiatal nem volt jól. Nálam is egyszeri divathóbortnak, tinidepinek gondolták, ha azt látták rajtam, hogy nem vagyok jól.

Az osztályfőnököm vette észre, hogy valami nem stimmel velem.

A hegeket mindig eltakartam: hosszú ujjú felsőket és vastag karkötőket hordtam – viszont egy matekdoga alkalmával valahogy mégis szemet szúrt neki…

Ő hívta fel a szüleimet, akik másnap már pszichológushoz vittek. Nem volt választásom, mennem kellett – pedig nem akartam. Hogy jót tett-e? Nem, sőt. Csak még jobban felhúztam magam azon, hogy a szüleim, akikkel a konfliktusaim voltak, egy külső személyt vonnak be ebbe az egészbe – ahelyett, hogy ők beszélgetnének velem.

Ott ültem délutánonként a rendelőben, és a felszínt karcoló kérdésekre válaszoltam, vagy valamilyen rajzolós feladatot kaptam. Semmi értelme nem volt az ott töltött időnek, ma is úgy gondolom, hogy haszontalan időhúzás volt. Nem tudom, hogy történhetett, de a negyedik alkalom után többet nem kellett mennem. A pszichológus a diagnózist nem kötötte az orromra, csak a szüleimmel beszélt. Valószínűleg elmondta nekik, hogy az otthoni veszekedések miatt alakult ki bennem ez az egész.”

Forrás:
iStock

És hogy mit reagáltak erre az egészre a szülők?

„A szüleim soha nem beszéltek velem a történtekről. Soha, egyetlen szót sem váltottunk. Semmit nem kérdeztek, semmit nem mondtak. A mai napig tabuként kezelik a dolgot.

Úgy csinálunk, mintha mi sem történt volna.

Jólesett volna, ha beszélünk – de mindent elmond anyukámról, hogy amikor először megjött a menstruációm és elmondtam neki, csak annyit reagált: 'Észrevettem'. Azt hiszem, nem tudott velem mint tinilánnyal mit kezdeni.”

Bár úgy érezte, nem segített rajta a terápia, mára mégis túljutott a legnehezebb időszakon. Pár éve gátat szabott a rohamoknak és igyekszik máshogy levezetni a stresszt.

„Az első szerelem sokat segített: végre volt valaki, akivel megbeszélhettem a dolgaimat. Emellett sokat keresgéltem a neten, mindent elolvastam a témában, mert úgy éreztem, csak én segíthetek saját magamon. Megpróbáltam feltérképezni, hogyan is néz ki ez az egész…

Ha kezdem magam felzaklatni, és azt veszem észre, hogy nehezen kapok levegőt, akkor teljes mértékig elkezdek a légzésemre figyelni. A mély levegővétel nagyon sokat segített – de ha mégsem nyugtatna meg teljesen, inkább valami olyan dologgal vezetem le a dühömet, amivel nem magamat bántom: például könyveket dobálok.”

Évi története egy a sok közül. Mint mondja, alig páran tudják róla, hogy valaha ezt tette magával. Megkérdeztem, mit tehetünk, ha valakin az önbántalmazás jeleit vesszük észre.

Két évvel ezelőtt a strandon vettem észre, hogy a húgom ugyanazt teszi magával, mint egykor én.

A vágások a combján voltak, akkor láttam először, hogy baj van. Nagyon rossz érzés fogott el, a mai napig magamat hibáztatom, amiért rossz példát mutattam neki. Eleinte ő sem akart erről beszélni, amikor kérdezgettem róla, de nem hagytam annyiban a dolgot.

Beszélgetni kell. Őszintén és sokat. Nem old meg mindent azonnal, de ez az egyetlen dolog, amit tenni lehet.”

Michaletzky Luca

A szakértő véleménye

A Vous viselkedés-elemzőjét, Michaletzky Lucát is megkérdeztük a jelenség hátteréről:

„Az önpusztításnak sokféle formája lehet. Ezek közé tartozik a túlzott alkoholfogyasztás, a drogfüggőség, az anorexia és a cikkben emlegetett falcolás (a végtagok vagdosása különböző eszközökkel – a szerk.) is.

Ezek tulajdonképpen nagyon rossz megküzdési mechanizmusok: az érzelmi fájdalom, szenvedés elnyomására szolgálnak vagy azzal, hogy tompítják a valóságot, vagy a falcolás esetében a testi fájdalommal.

Ahogy Évi példájából is látszik, szüleitől nem kapott követendő mintát a problémamegoldásban és segítséget a megfelelő feszültséglevezetésben, ezért juthatott erre a végső megoldásra. A falcolás hátterében általában komoly impulzuskontroll-zavar is húzódik, amivel mindenképpen érdemes pszichológushoz fordulni.

Bár Évinek ez nem jelentett vigaszt, érdemes olyan szakembert keresni, aki előtt képesek vagyunk megnyílni, akivel együtt tudunk működni. A fiatalok számára nagyon jó megoldás lehet a pszichoterápiás csoport, ahol sorstársakkal találkozhatnak, megoszthatják egymással történeteiket.

Ha egy ismerősünk, barátunk karján látjuk meg a falcolásra utaló sebeket, ne nézzünk félre, beszéljünk vele a dologról! Egy nyugodt délután üljünk le vele egy teára, kávéra, és kérdezzük meg, mi a baj, mi játszódik le benne. A legjobb, amit tehetünk, ha figyelmesen és együttérzéssel meghallhatjuk. Ne ítélkezzünk felette, és ne próbáljuk ellátni tanácsokkal, de ajánljuk fel, hogy segítünk szakmai segítséget találni.”

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Hová menjünk nyaralni?
Világ
Hová menjünk nyaralni?
vous - 2024.05.06.
Minden évben komoly családi dilemma lehet a nyaralás kérdése. Akár hosszabb, vagy rövidebb időre szeretnénk elutazni, szerencsére a közelben is találhatunk rengeteg gyönyörű látnivalót. Strandolás a tengerparton? Városnézés? Vagy mindkettő? Sokféle utazás közül válogathatunk!

Otthon

Miért praktikus a kinyitható kanapé mindennapi alváshoz?
Otthon
Miért praktikus a kinyitható kanapé mindennapi alváshoz?
vous - 2024.05.30.
A kinyitható kanapé nagyon praktikus akár mindennapos alváshoz is. Miért? Azért, mert egyszerre több funkciót is ellát, miközben rendkívül kényelmes bútordarab. De ne rohanjunk ennyire előre, vegyük sorra az előnyöket!