Egyéb kategória

Több helyen is földrengések voltak az éjszaka

Az éjszaka folyamán Japánban és Afganisztánban is földrengésekről tudósítottak, a Richter-skála szerint a földmozgás pedig mindkét helyen átlépte az 5.0-ás erősséget.

vous - 2016.10.20.
Több helyen is földrengések voltak az éjszaka

Az első földrengést Afganisztánban mérték, az adatok szerint ennek erőssége pedig meghaladta 5.1-es határt. Bár ez már viszonylag nagyobb földmozgásnak számít, szerencsére nem számoltak be nagyobb károkról vagy sérülésekről, és cunamiveszélyre sem adtak ki értesítést. Az elmúlt 10 napban egyébként ez már a nyolcadik olyan földrengés az országban, ami átlépte a 3.0-ás erősséget.

romeo-kutya-foldrenges

Kilenc nappal a földrengés után mentették ki a kutyát a romok alól

Még mindig keresik a túlélőket a földrengés után Olaszországban. A tűzoltók most, kilenc nappal a tragédia után egy golden retrievert mentettek ki a romok alól.

A folytatást ide kattintva olvashatjátok.

A második földrengés Japánban zajlott le, nem sokkal később, itt kicsivel nagyobb, 5.4-es erősséggel csapott le a természeti jelenség. Akárcsak a korábbi esetben, úgy szerencsére itt sem áll fenn egyelőre cunamiveszély, komolyabb sérülésekről pedig egyelőre nem tudni. Az országban egyébként elég gyakoriak a földmozgások, emiatt szigorú építési szabályokat vezettek be, és sokszor tartanak katasztrófaelhárítási gyakorlatokat. Valószínűleg ezért is alakult úgy, hogy most sem okozott nagy károkat a rengés, pedig egy 5.0 feletti földmozgás már képes erősen megrongálni az épületeket.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges szigetek Izland körül
Világ
Különleges szigetek Izland körül
vous - 2024.11.09.
Björk kétségtelenül Izland egyik ikonikus női alakja, aki világhírű énekesnőként és zeneszerzőként ismert. Az avantgárd popzene királynője nemcsak zenéjében, hanem megjelenésében és egész művészetében képviseli szülőföldje szellemiségét.

Otthon

Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
Otthon
Ragasztópisztollyal az otthoni javítás is egyszerűbb
vous - 2025.01.16.
A barkácsolási, karbantartási feladatokat a hölgyek is meg tudják oldani, ez egyáltalán nem a férfiak privilégiuma. Függetlenül attól, hogy ki végzi el a javítást, mindenképpen szükség lesz minőségi szerszámokra, kiegészítőkre. A rögzítések és karbantartások egyik elengedhetetlen eszköze a ragasztópisztoly.