Noha már 70 éves is elmúlt az énekesnő, Cher még mindig szuper formában van, és senki sem mondaná meg, hogy már ennyi idős. Ő viszont nem így gondolja, egyre nehezebben viseli el ugyanis saját tükörképét!
Tiniként idősebbnek akartatok kinézni, 25 felett pedig szinte örömtáncot jártok, ha valaki mégis elkéri a személyiteket. Ez az élet gonosz kis körforgása, ami ellen nem lehet sokat tenni, hiszen az idő még a leggazdagabb sztárokat sem kíméli. Így van ezzel Cher is, az énekesnő ugyanis a Today magazinnak elárulta, hogy nagyon nehezen viseli az öregedést.
„Belenézek a tükörbe, és egy öreg nő néz vissza rám, nekem pedig fogalmam sincs, hogy került oda.”
Az énekesnő bevallotta, hogy sosem elégedett a külsejével, és nem nagyon rajong saját magáért. Most, hogy már átlépte a hetedik X-et, nem igazán tudja, hogyan fogadhatná ezt el, de hogy őszinte legyen, nem is akarja. Oké, most komolyan, ti nem szeretnétek ilyen szuper formában lenni 70 éves korotokra?
Noha már többször is kijelentette, hogy az utolsó turnéja tényleg az UTOLSÓ lesz, ezúttal úgy tűnik, komolyan is gondolja. Classic Cher koncertsorozata jövő februárban veszi kezdetét, ő pedig elárulta, minél idősebb, annál nehezebb ezeket végigcsinálni.
„De a hangom még mindig nagyon jó. Még mindig aktív vagyok, és rohangálok a színpadon. Beleférek a jelmezekbe, szóval úgy voltam vele: most vagy soha.”
Én csak örülnék annak, ha 70 évesen is így néznék ki, és annyi energiám lenne, mint Chernek!