Egyéb kategória

Végre eltehetjük az esernyőket! Szárazabb őszi napok következnek

Ugye a ti hangulatotok is borongós volt mostanában a szürke, esős őszi időjárásnak köszönhetően? Azonban most jó hírünk van: egy időre eltehetitek az esernyőket, sőt, a nap is előbújik!

vous - 2016.10.13.
Végre eltehetjük az esernyőket! Szárazabb őszi napok következnek

Csütörtök reggelre ugyanis a csapadékot okozó légörvény északkelet felé távolodik, így a legtöbb helyen megszűnik a csapadék, csupán eleinte keleten lehet még néhol gyenge eső. Napközben rövid napos időszakok mellett még gyakran lesz erősen felhős az ég, a legtöbb napsütés délnyugaton várható. A szél keletire, délkeletire fordul és mérséklődik. Hajnalban a délnyugati tájakon előfordulhat gyenge fagy, napközben 10-15 fokra számíthatunk – írja az Időkép.

Forrás:
pixabay.com

Pénteken főként a középső és nyugati megyékben, valamint északnyugaton többfelé megélénkül a keleti, délkeleti szél. Változóan felhős-napos, alapvetően száraz időre számíthatunk. Hajnalban ezúttal északkeleten lehet gyenge fagy, napközben pedig 11–17 fok a legvalószínűbb.

Szombaton pár fokkal melegebb lesz az idő, de már elszórtan záporok is kialakulhatnak. Úgyhogy ha kirándulást terveztek a hétvégére, inkább péntek délután induljatok útnak, ha tehetitek!

Ajánlott cikkek