Egyéb kategória

Kéz nélkül is elképesztően ügyesen sminkel egy szépségvlogger

Kaitlyn Dobrew sokatok példaképe lehet. A most 21 éves lány ugyanis végtagok nélkül is végtelenül pozitív kisugárzással bír, emellett pedig, akármilyen hihetetlen is, de sminkel. Videói vírusként terjednek az interneten, én meg csak sóhajtok, hogy de jó, hogy mindig van követendő példa előttünk.

vous - 2016.09.28.
Kéz nélkül is elképesztően ügyesen sminkel egy szépségvlogger

Kaitlyn két éve esett áldozatául a bakteriális meningitisznek, azaz az agyhártyagyulladásnak. Ennek következtében a lábait és a kezeit is amputálni kellett, bőrét pedig foltok borítják. Kaitlyn két év alatt húsz műtéten esett át, ám ezalatt sem adta fel azt a vágyát, hogy sminkeljen. Egy műprotézissel, amit a felsőtestére csatolnak, képes megfogni bizonyos sminkeszközöket, és varázslatos sminkeket készít. Első sminkes videójában cicaszemeket húzott magának, később már komolyabb sminkeket is bevállalt, de nézzétek meg magatok, hogyan festi ki magát.

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Részemről riszpekt, Kaitlyn, imádom, amit csinálsz!

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
Világ
Közösen kutatja a Velencei-tó helyzetét és lehetőségeit a Kodolányi Egyetem és a HÖOK
vous - 2025.06.12.
Tudományos együttműködést indított a Velencei-tóért a Kodolányi János Egyetem és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A több kutatást és tudományos vizsgálatot is magába foglaló kezdeményezés célja, hogy átfogó turisztikai, szociológiai és demográfiai képet adjon a Velencei-tó térségének helyzetéről. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertette Domokos Tamás, a Kodolányi Egyetem elnöke és Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke Székesfehérváron, az felsőoktatási intézmény székhelyén.

Otthon

Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
Otthon
Zsálya szín és stílus: a természet inspirálta modern életérzés
vous - 2025.06.23.
Egy esős reggelen talán neked is feltűnt már, milyen különleges módon találkozik a nedves, zöld növényzet a borús eget beborító felhőkkel. Ez a hangulat és színspektrum ihlette meg napjaink egyik legdivatosabb árnyalatát: a zsálya zöldet. Ez a szürkével keveredő, finom és nyugtató hatású szín elegáns megjelenést kölcsönöz bármilyen környezetnek. De miért is van ekkora sikere, és hogyan használhatjuk ezt a természet ihlette színt a mindennapokban?