Lélek

Lebuktak a pasik: ezekre a szakmákra indulnak be a legjobban

Nemrég újabb opcióval bővült a Tinder: most már hozzá lehet adni a munkahelyünket is a profilunkhoz, ez pedig egyben azt is jelenti, hogy megnézhetjük, mik a legnépszerűbb állások a nők és férfiak körében. A készítők pedig el is végezték a kötelező házi feladatot: összegyűjtötték azokat az állásokat, amiket a legvonzóbbnak tartanak a nők és a pasik.

vous - 2016.08.29.
Lebuktak a pasik: ezekre a szakmákra indulnak be a legjobban

A Tinder még 2016 februárjában végezte el először a kutatást azzal kapcsolatban, hogy melyek a legszexibb munkák: ekkor a legvonzóbb női szakma a gyógytornász lett, a legellenállhatatlanabb férfimunka pedig a pilóta. A készítők mindenesetre a 2016 februárjától júliusáig tartó periódust is kielemezték munkaügyileg, ezúttal kizárólag New Yorkra és a nőkre fókuszálva. Azt vizsgálták, hogy szakmájuk szerint melyik nőket huzzák jobbra a férfiak. Lássuk is a top 5-öt!

5. Vezérigazgató

Habár ugyanez a munka a második helyen végzett, ha a New York-i férfiakat vesszük, a nők esetében nem került fel a dobogóra. Mégis örülhetünk neki, hogy ilyen népszerű, ugyanis ez azt jelenti, hogy a 21. századi nők bizony betörtek a vezető pozíciókba, és minden jel szerint jól is végzik a munkájukat.  

Objektum doboz

4. Fogász 

Úgy tűnik, New Yorkban odavannak a tökéletesen egészséges fogakért, annyira, hogy még a nők sem riadnak vissza a fogfúrástól!

Objektum doboz

3. PR/Kommunikátor   

 Hát igen, ha PR-ossal randiztok, garantált, hogy nem fogtok félrekommunikálni. Éppen ezért kezd vonzóvá válni a szakma még a nők számára is!

Objektum doboz

2. Stylist

Ahogy közeledünk a lista elejéhez, persze, hogy feltűnik a divat és a stílus fogalma. Hiszen melyik nő ne dédelgetné magában az álmot, hogy úgy értsen a divathoz és minden egyes alkalommal úgy sétáljon végig az utcákon, mint senki más?

Objektum doboz

1. Tanár

Minden karrier közül a legvonzóbb a nők körében? Igen, jól látjátok, a tanári állás. És hogy miért? Azt hiszem, abban mind egyetérthetünk, hogy a tanárok nagyszerű emberek. Először is szeretnék visszaadni azt a tudást, amit elsajátítottak, részt akarnak venni a társadalom formálásában azáltal, hogy nevelik is a diákjaikat, ráadásul ez a munka nagyszerű lehetőség számukra, hogy még azelőtt szuper anyukákká váljanak, mielőtt gyereket vállalnának. Egyszóval megvan benne a kihívás, a nemes cél és még a saját fejlődésünket is segíti.

Objektum doboz

Csajok, kell ennél több? 

Ajánlott cikkek