Egyéb kategória

Öntsünk tiszta vizet a pohárba: tényleg ugyanakkor menstruálnak az együtt élő nők?

Tudjátok, mi az egyik közös jellemzője azoknak a nőknek, akik közös háztartásban élnek? Együtt menstruálnak! Ez egy olyan legenda, ami már nagyon régóta tartja magát, éppen ezért itt az ideje tiszta vizet önteni a pohárba: vajon tényleg igaz ez?

vous - 2016.08.18.
Öntsünk tiszta vizet a pohárba: tényleg ugyanakkor menstruálnak az együtt élő nők?

Mióta Martha McClintock harvardi pszichológus 1971-ben publikált egy tanulmányt, amiben 133 nő együttélési szokásaiból megállapította, hogy a közös háztartásban élő nők összehangoltan menstruálnak, tudományos tényként kezeljük az állítását. A kutatásban a nők nyolc egymás utáni ciklusát vizsgálták meg, és azt találták, hogy azok a nők, akik szobatársak vagy csak nagyon közeli barátok, rendszeresen hasonló időben menstruálnak: a ciklusuk kezdete között maximum 8-9 nap az eltérés. 

Egy 1999-ben végzett kutatás szerint – ami az előző kutatásról készült – a nők mintegy 80%-a hisz is ebben a jelenségben, ebből 70% saját magán is tapasztalta a közös menstruálást. Mindenesetre olyan legendáról van szó, amit legalábbis el szeretnénk hinni: hiszen ez azt jelentené, hogy a nők egymás iránti szimpátiából hangolják össze a menstruációs ciklusaikat. Mesének szép, de vajon igaz is?

Forrás:
Pixabay

Nos, ha eddig ti is a fent említett 80%-ba tartoztatok, akkor ideje szembenézni a ténnyel: összehangolt menszesz nem létezik! McClintock kutatása óta eltelt pár év, ezalatt pedig elég kutatást végeztek a témában ahhoz, hogy bizotosan tudjuk: az egész nem több egy vonzó városi legendánál. Egyrészt az eredeti kutatás eredményeit senki más nem tudta produkálni, másrészt számos kritikus szerint az eredményei nemcsak túlzóak, hanem egyenesen hibásak – írja a The Guardian.

Ehhez képest egy másik tanulmány, ami a dogon nők viselkedését vizsgálta Afrikában, ahol a menstruáló nők külön csoportba vannak tömörítve, 763 nap leforgása alatt sem látta a szinkronizált menstruáció jeleit, sőt azt sem, hogy a hold állása befolyásolná a női ciklust. Egy másik kutatás 186 kínai nőről, akik egy évig együtt éltek, szintén semmi utalást nem talált a jelenségre.    

Ajánlott cikkek